Diplomáját 1971-ben szerezte a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ezt követően 3 évig dolgozott a városban a Női Klinikán, mint egyetemi oktató és klinikai orvos. Ezt követően a fővárosi Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Női Klinikájára került, itt szerezte meg szülész-nőgyógyász szakorvosi bizonyítványát 1975-ben, majd itt is dolgozott 1991-ig, mint egyetemi oktató, szülész-nőgyógyász szakorvos és osztályvezető adjunktus.

Bár bő 1,5 évtizedet töltött Budapesten, debreceniként sosem tudta megszokni azt, mint mondta: „nem az ő világa” volt. A változást a ’90-es évek eleje hozta el számára, amikor a Klinika addigi osztályvezetője nyugdíjba ment, és helyét egy olyan pályatársa vette át, akivel – saját bevallása szerint – nem voltak jó viszonyban, úgy érezte, el kell onnan jönnie.

Ekkor került látóterébe Esztergom – ahol gyermekkorában gyakran megfordult, úttörőként sokat táborozott itt -, ahol harmadmagával megpályázta az osztályvezetői állást, melyet 1991-ben el is nyert.

Vezetése alatt az osztály számos hazai és nemzetközi eredményt ért el: 1996-ban elnyerte a Baba-barát Kórház címet, tinédzserambulanciát hozott létre, szakmai rendezvényeket szervezett, európai tudományos pályázatokat nyertek el, valamint osztálya koordinálta azt a nagyszabású projektet is, aminek célja az volt, hogy az EU-ban egységes szülészeti statisztikai adatfeldolgozás történjen.

1988-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot, 2000-ben habilitált.

Az egészségügyi munkássága mellett fontosnak érezte a társadalmi szerepvállalást is: 1991 és 1996 között az Egészségügyi, majd Népjóléti Minisztérium főtanácsosa, 1994 és 1998 között esztergomi önkormányzati képviselő, a Pénzügyi Bizottság vezetője volt.

Pályafutása alatt több tízezer gyermeket segített világra, elkötelezett harcosa volt az élet védelmének – már az anyaméhen belül is -, és bár tudta, hogy eljön majd az idő, amikor nem operálhat többé, úgy tervezte, a gyógyításról akkor sem mond le, mert ez nemcsak egy munka, hanem hivatás, és maga az élet volt számára.

Fotó: Valeomed