Hírek
2015. Január 13. 12:03, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Esztergomba üzent a pápa
Az európai püspöki konferenciák hittani bizottsági elnökei keddtől háromnapos konferenciát tartanak Esztergomban. Ferenc pápa üzenetben köszöntötte a találkozó résztvevőit.
A rendezvény házigazdája Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke.
A katolikus egyházfő az üzenetben, amelynek szövegét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) juttatta el az MTI-hez, köszönetet mondott Gerhard L. Müller bíborosnak, az Apostoli Szentszék Hittani Kongregációja prefektusának a kezdeményezésért, amelynek célja, hogy "értékelje a helyi püspöki konferenciák, ezen belül is a hittani bizottságok felelős szerepét a hit egységének és teljességének megőrzésében és a fiataloknak történő továbbadásában".
Ferenc pápa kitért arra: ahogyan az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításban fogalmazott, "a püspöki konferenciák sokféle és termékeny módon járulhatnak hozzá, hogy a kollegialitás kézzelfoghatóan is megvalósuljon".
"Kívánom, hogy találkozótok járuljon hozzá egyes, az európai kontinensen ma jelentkező doktrinális és pasztorális nehézségek kollegiális megtárgyalásához, hogy ebből a hívekben új missziós lendület születhessen, valamint az élet transzcendens dimenziója iránti nyitottság, amely nélkül Európa elveszítheti +humanista lelkületét+, amelyet pedig szeret és védelmez" - tette hozzá a katolikus egyházfő, áldását küldve a résztvevőkre.
A Hittani Kongregáció boldog VI. Pál pápa megbízásából 1967-ben kérte a püspöki konferenciáktól, hogy hozzanak létre saját tagjaik közül hittani bizottságot, amely segítő szervezetként támogatja a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket hittani kérdésekben.
Tizenöt évvel később született döntés arról, hogy az említett bizottságok elnökeivel földrészenként rendszeres találkozókat szervezzenek. Az első találkozót - Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa vezetésével - Kolumbiában, Bogotában tartották, 1984-ben.
Az esztergomi konferencia helyszíne a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ, amelyet az esztergomi várhegy oldalában, a bazilika lábánál fekvő egykori Nagyszeminárium épületében alakítottak ki. Az épületben működik az Esztergomi Hittudományi Főiskola és annak könyvtára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

