Hírek
2014. Március 11. 11:21, kedd |
Helyi
Forrás: Boom Produkció
Esztergomban lép fel a Maszkura és a Tücsökraj - VIDEÓ

Esztergomban koncertezik a Maszkura és a Tücsökraj együttes március 14-én a Sportalsóban. Kapunyitás 20 óra, koncertkezdés 21.30.
A 7 éves Maszkura és a Tücsökraj legutóbbi albuma, a Lady Maga tavaly október végén jelent meg, ennek anyagát mutatja most be az együttes az esztergomi közönségnek.
A zenekart ismerve ez az áthallás az amerikai popdíva nevével sokkal kevésbé utal a párhuzamra, mint inkább egy fanyar szójáték beillesztése az általuk képviselt egyedi stílusba.
Maszkura, az énekes szerint, egy görbe éjszakának köszönhető a dalszöveg.
„Erdélyben turnéztunk a Sztárzseni című lemezünkkel és többek között Csíkszeredán is felléptünk, ahol rábukkantam a jelenlegi szerelmemre, akivel azóta is együtt élek. Akkoriban hatalmas és különleges raszta haja volt, ami nagyon tetszett. A koncert után komoly italozásba ment át az éjszaka és nagyon megtetszett a hölgy, így hát Ő inspirált a dalban. Arra ébredtem, hogy azt dúdolom, és kacagok közben 'Papaparázik, Papaparázik, csak nem jön rá, hogy mi a para". Akkor el is dőlt, hogy ez lesz a zászlóvivő sora az új lemeznek, a Lady Magának”.
A “maszek ciripelés” zeneileg eddig is olyan izgalmas hangzásvilágot mutatott be, melyben a hallgató egyszerre érezte magát a jazz, a rap, és a funk világában, mindezt ötvözve egy egyedi szövegvilággal, ahol a dalok romantikus bájjal tárják elénk a nyers férfi vágyat.
A Maszkura szerzemények önmagukért beszélnek, szórakoztatnak és kiválóan táncolható harmóniák, amit mindenképp érdemes élőben is megtapasztalni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .