Hírek
2013. Május 11. 08:34, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Esztergomi Fidesz: Tétényi Éva nem állt ki a rezsicsökkenés mellett
Törvénytelen módon félbeszakította a testületi ülést és nem állt ki a rezsicsökkentés mellett Tétényi Éva, Esztergom polgármesterei, a Fidesz-KDNP-frakció szerint.
Az esztergomi Fidesz-KDNP-frakció közlése szerint Tétényi Éva, a város független polgármestere a rezsicsökkentés támogatásáról szóló előterjesztés szavazásra bocsátása helyett a képviselő-testület ülésén, csütörtök éjjel kikapcsolta a gépét, majd elhagyta a helyszínt és véget vetett a napirendek tárgyalásának. A polgármester az MTI-nek azt mondta, semmilyen más módon nem tudta elérni, hogy a Fidesz-KDNP-frakció ne politikai kampánycélokra használja az üléstermet.
Steindl Balázs, a testület többségét adó Fidesz-KDNP-frakció vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, az ülésre sürgősségi indítványként terjesztették elő javaslatukat, miszerint a képviselő-testület egyetért azzal, hogy a magyar családok rezsiköltségei csökkenjenek, valamint támogatja a már megvalósult 10 százalékos mérséklést és a kormány további, hasonló irányú törekvéseit.
A frakcióvezető beszámolója szerint a polgármester először a készüléke lekapcsolásával kijelentkezett az általa vezetett tanácskozásról, majd törvénytelen módon félbeszakította a testületi ülést és a hátralévő napirendi témák megtárgyalása nélkül távozott.
Tétényi Éva polgármester az MTI-nek reagálva elmondta, az ülést azért szakította félbe, mert semmilyen más módon nem tudta elérni, hogy a Fidesz-KDNP-frakció ne politikai kampánycélokra használja az üléstermet. Ezt az is mutatta, hogy a képviselők a teremben a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő íveket köröztettek, amelyet természetesen nem írt alá - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2026. Április 12. 08:12, vasárnap | Életmód
Csaknem háromszázezren látták eddig a Magyar menyegzőt
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
