Hírek
2019. Szeptember 06. 07:00, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Esztergomi horgászgyőzelem a megyei Feeder kupán
Az almásfüzitői Duna szakaszon rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) az I. Feeder Duna Kupát, mint a megyei feeder bajnokság első fordulóját.
A 27 induló versenyen kívül is feederezik, ezt jelzi, hogy négy kiló felett volt a résztvevők átlagos fogáseredménye.
A versenyzők három szektorban mérték össze tudásukat. A megyei Duna szakasz bebizonyította, hogy halban igen gazdag. Fogtak egy három kilós márnát, két és fél kilós dévért, vagy két kilós jászt és leánykoncért.
A 27 versenyző összesen 117 kilogramm halat szákolt. A C szektor bizonyult a legerősebbnek. Innen került ki a végző győztes is az esztergomi Aszódi Zsolt személyében, aki nagy csatában verte meg a feederezésben országos szintű versenyzőnek számító ifjabb Jerabek Antalt. Mind a ketten 15 kilogramm felett fogtak, a különbség mindössze 10 deka volt Aszódi javára.

Esztergomi sikerek születtek az A és B szektorban is. A B-ben közel 7 kilogrammal nyert Tóth Rudolf. Az A-ban pedig Eichardt László, egy régi dunai pecás győzött, nagy hajrát bemutatva több mint 11 kilogrammal. Övé lett a legnagyobb hal díja is, egy 3 kilogramm feletti márna kiemeléséért.
Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt ügyvezető elnök köszöntötte a versenyzőket és elmondta, hogy a szövetség célja egy megyei feeder csapat kialakítása. Ennek a folyamatnak az első állomása ez a dunai verseny.
A díjak átadásában részt vett Beró László, Almásfüzitő polgármestere, Tamás-Kovács Beáta képviselőasszony, valamint Nagy Róbert egyesületi elnök.
A feeder botos horgászat Angliából származik. A módszer lényege hogy kapásjelző használata nélkül, a bot érzékeny hegye jelzi a hal horogra akadását. Az úgynevezett rezgőspicces botokat a parttal párhuzamosan, vagy csak kissé a víz felé fordítva helyezik el.
Így a zsinór előfeszítettsége miatt mozdulatlan marad, szélben és esőben is látványosan jelzi a kapást, ami könnyen megkülönböztethető a, hullámzás keltette mozgástól. A hajlékony botok nagyon jól csillapítják a halak kirohanásait, a horgász végéig „érzi” a zsákmányt a horog végén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.

