Hírek
2016. Április 19. 08:25, kedd | Helyi
Esztergomi siker a speciális iskolák Országos Úszóbajnokságán
Napfényes, kora nyári reggelen útnak indul egy 10 éves autizmussal élő kisfiú, Balogh Márton a nagy útnak.
Friss még a hajnal, de az első napsugarak már reménykeltően sütnek és ahogy az előrejelzésben ígérték, jó időnk lesz. Közel 1,5 órás autó út vár ránk, Esztergomból indulunk Székesfehérvárra a Csitáry G. Emil Uszodába, ahol Országos Úszóbajnokságot rendeznek 2016.04.16-án a speciális iskolák számára, melyben alapvetően a két korcsoportos versenyzők mérik össze tudásukat . Marci az első korcsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy a 2000-től születettekkel együtt száll a medencébe, így ebből kifolyólag olyan versenyzőt is láthatunk akár a szomszéd pályán, aki 5 évvel idősebb lesz majd Marcitól és velük természetesen majd fel kell vennie a versenyt.
Már az előzetes tájékoztatásokból is kiderült, hogy Marci az egyetlen, aki Esztergomból érkezik a Montágh Imre Általános Iskola nevezésében, Csepregi Attila felkészítésében és mondhatni, hogy nagypapája, Baják István, mint "másod" edző jelenlétében kezdi meg a megmérettetést. Az első az 50 méteres gyorsúszás lesz, ahol számunkra még új és teljesnek tűnő a káosz, mivel a 8 rajtkő előtt 8 különböző korú és méretű ember készül megmérettetni magát. Együtt úszik a 10 éves a 18 évessel. Gombóc van a torkunkban és remegő kézzel tartjuk a papírt, melyben látjuk az eddig elért legjobb eredményeket, ami alapján nem biztos, hogy ebben a számban dobogós helyet ér el Marci. Közben megnyugtatnak bennünket, hogy ugyan együtt úszik a korábban említett két korcsoport, de ez a végén külön is lesz elbírálva.
Közben megszólal a rajtduda és a legkisebb test, Marcié is eltűnik a vízben, miközben próbáljuk követni az eseményeket. Marci nem az első helyen ér be, de egyenlőre nem tudjuk, hogy az idősebb 16 év feletti korosztályból előzték-e meg vagy a sajátjából ? Sokat nem kell várnunk, mert kiderül, hogy a korosztályából Ő úszta a legjobb időt, ráadásul egyéni csúcsot döntve. Egy félóra elteltével megismétlődik a siker és már van egy második aranyérmünk is 100 méteren, de ezúttal hátúszásban. Hátra van még két versenyszám és az előző kettőből kifolyólag már automatikusan várjuk a következő érmeket.
Marci, elmondása szerint, bár "cápa üzemmódban" úszott, de ezúttal lemaradt a dobogó első fokáról és 100 méter gyorsban második helyezett lett. Nem sok időnk maradt a pihenésre, de Marci elszomorodott a második hely miatt és szemmel láthatóan felszívta magát az utolsó versenyszámra az 50 méter hátra, ahol állva néztük, hogy körülbelül 1,5-2 ember hosszal érkezik a célba, így megtriplázva az aranyérmek számát. A végén még levezetésképpen benevezünk egy tét nélküli vegyes, váltóúszásra és lezárjuk ezt a nagyon kellemes, sikeres és érmekkel teli napot ! Hajrá Marci, Hajrá Esztergom, Hajrá Montágh ! Csak így tovább !
Szerző: Balogh István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
