Hírek
2012. Szeptember 19. 08:00, szerda | Helyi
Európa-bajnok edzők a dorogi vízilabdásoknál
Tóth Andreával és Györe Lajossal két újabb edzővel bővült az Új-Hullám Sport Egyesület vízilabda szakosztálya. Így vb és Eb-sikereket is elérő szakemberekkel kezdik a bajnokságot a csapatok.
Tóth Andrea világ-és Európa-bajnok játékos, profi pályafutása befejeztével idén tért vissza Olaszországból. Györe Lajos korábbi női utánpótlás válogatott szövetségi kapitány, a 2001-ben Európa-bajnokságot nyert női felnőtt válogatott edzője volt.
Várhegyi Ferenc, az egyesület elnöke szerint érkezésük nagy lendületet adhat a dorogi utánpótlás vízilabda sportnak. Az egyesület a 2012/13-as bajnokságban egy gyermek és egy serdülőcsapattal elindul a Budapest Bajnokságban is, amely komoly kihívást jelent a számukra. A gyermekcsapat edzője Tóth Andrea, a serdülőké továbbra is Szarvas Dávid, akiknek a munkáját Györe Lajos fogja össze. Az elnök hozzátette, az eredmények egyelőre másodlagosak, a cél a tanulás, a tapasztalatszerzés és a folyamatos szakmai fejlődés.
„Az elsődleges célom, hogy a gyerekek hozzáállása profi legyen. Szeretném elérni, hogy szeressék a vízilabdát, szeressék az uszodát, és hogy csapatként működjenek, tudjanak küzdeni egymásért. Ha ezeket a tulajdonságokat ki tudjuk fejleszteni a játékosokban, az a későbbi életükben is nagy hasznukra válik majd. Az elvégzett munka látható fejlődést fog hozni a játékukban és az eredményekben is” – árulta el az első éves célokat Györe Lajos.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
