Hírek
2016. Április 13. 07:59, szerda |
Kék hírek
Forrás: mti
Fegyházra ítéltek egy férfit, aki kilőtt autógumival is elhajtott a rendőrök elől
Jogerősen három év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy férfit, akit tavaly januárban egy rendőri akció során az autójára leadott lövésekkel sem tudtak megállítani
- tájékoztatta a törvényszék szóvivője kedden az MTI-t. Beznicza Árpád felidézte: a 46 éves kaposvári férfi tavaly január 15-én a lányával és egy ismerősével érkezett Zalaegerszegre, hogy a lánya élettársát és egy barátját hazavigye Kaposvárra. Az élettársat azonban betörések gyanúsítottjaként időközben őrizetbe vették a rendőrök, akiknek gyanús lett a segítőként érkező vádlott.
A Platán soron lévő egyik áruház parkolójában a férfit két rendőr meg akarta állítani, de ő az autójával hátramenetbe kapcsolt és nagy sebességgel az úttestre tolatott, közben az egyik rendőrt a gépkocsi hátsó részével egy fához szorította. Eközben a másik rendőr a vezető oldali ajtóhoz szaladt, de az autó elindult, így csak a jobb hátsó ajtót tudta kinyitni, hogy a sofőrt ismét megállásra szólítsa fel. A férfi ennek ellenére gyorsított, és három-négy méteren át magával húzta a kilincsbe kapaszkodó rendőrt.
A harmadik rendőr ekkor a szolgálati fegyverével hat lövést adott le az autó kerekére célozva - ebből három találta el a jármű valamelyik részét -, de a gumi sérülése ellenére a vádlott a helyszínről nagy sebességgel elhajtott. Nem sokkal később kereket cserélt az autón, és csak a történtek után egy órával, Nagykanizsa határában tudták elfogni.
A bíróságon a férfi azzal védekezett, hogy szerinte a rendőrök intézkedése nem volt egyértelmű, illetve a rossz látási viszonyok nehezítették a körülmények felismerését és mérlegelését.
A férfit tavaly decemberben a Zalaegerszegi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak, valamit közúti veszélyeztetés miatt mondta ki bűnösnek, és mint többszörös visszaesőt három év fegyházbüntetésre ítélte. A döntés ellen a vádlott és védője fellebbezett, ezért került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszék elé, amely kedden helybenhagyta az első fokon született döntést, így az jogerőssé vált.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

