Hírek
2019. Június 22. 05:02, szombat |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Fotók: facebook.com/RomanekEtelka
Felavatták az új helytörténeti tájékoztató tábla-sorozat első darabjait
Csütörtökön a Széchenyi téren a Posta épületénél avatta fel a városvezetés a 20 részből álló Históriás tábla-sorozat.
Az önkormányzat által finanszírozott kisberuházásnak köszönhetően a műemléki és műemlék jellegű épületekre mutatós formátumban, kovácsolt vas és időtálló speciális plexi anyagból készült táblákon tették olvashatóvá az adott ház történetét.
A június 20-i avatóünnepségen elsőként Philipp Frigyes, Esztergom főépítésze többek között azzal a mondással jelentette be hivatalosan a Históriás táblák programot, hogy „a kettős a megosztott öröm és feleannyi a megosztott bánat”, mely természetesen ezúttal a Históriás táblák első húsz kihelyezett darabjára vonatkozik.

Romanek Etelka polgármester az avatóünnepségen rövid köszöntőjében több más mellett azzal az idézettel erősítette meg mondanivalóját, hogy „Aki a múltját nem ismeri, az a jövőjét nem érdemli”. Arról is beszélt, hogy a helytörténeti jelentőségű, a szöveg mellett képeket is tartalmazó Históriás táblák Esztergomban főként a fiataloknak szólnak, akik a mindig velük lévő okostelefonokkal le tudják olvasni a táblákon található QR-kódot, mely még több információt kínálnak.
Az avatási ünnepségen Vereckei Attila muzsikus dalai utaltak a régi korok ránk hagyott értékeire.
A Históriás táblák ötlete városunk főépítészétől ered, az ízléses megvalósítás Szeder Balázs tipográfus munkáját dicséri. Az első húsz ilyen tábla a belvárosban látható, a terv az, hogy a továbbiakban a Víziváros patinás épületeire helyez el az önkormányzat ilyen Históriás táblákat.

A Históriás táblarendszer célja, hogy az érdeklődők számára bepillantást adjon a házak történetébe, felidézve néhány izgalmas és érdekes történetet. A táblákon a magyar, angol és német nyelvű szöveg mellett archív képanyag is látható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
