Hírek
2019. Június 26. 05:00, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Fotók: Városháza
Felavatták az új lépcsősort a Bazilikánál

Felavatta a városvezetés kedden a Bazilika előtti rámpára felvezető északi lépcsősort.
Az egyházmegye engedélyével és az önkormányzat finanszírozásában a városi költségvetésből erre szánt 30 millió forintos költséggel elkészített az új építmény mintegy húsz méteres szintkülönbséget hidal át a Szent Adalbert Központ előtti parkolótér és a főszékesegyház előtti tér összekötésével – közölte Romanek Etelka polgármester.
Hozzátéve, hogy a beruházás Borosházi Tamás építész tervei alapján idén januárban kezdődött a Franbau Kft. kivitelezésében.
Az átadó ünnepségen felszólalt Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke és az egyházi képviseletében Meszlényi László is.
Romanek Etelka köszöntőjében egyebek között arról beszélt, hogy a most átadott lépcső jelképe lehet akár a tágabb és szűkebb hazánk felemelkedésének is, és azoknak a nemzeteknek, melyek akkor lehetnek a 21. század nyertesei, ha képesek felfelé haladni.
Az ünnepséget követően máris megnyitották az új lépcsősort, mely a parkolóba érkező naponta több tucat turistabusz és kocsi utasait vezeti fel az immár Nemzeti Emlékhelynek számító, államalapításunkat jelentő esztergomi Várhegyre, illetve az ott található Bazilikához és Vármúzeumhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.