Hírek
2013. Február 08. 10:08, péntek |
Helyi
Forrás: KEMRFK
Fiatal tokodi rablókat fogtak a rendőrök
Rablás miatt folytat eljárást a dorogi rendőrség egy 21 és egy 17 éves tokodi férfi ellen, akik csütörtök hajnalban tokodi otthonában megtámadtak egy idős férfit, majd házából élelmiszert tulajdonítottak el.
Drogdíler és rabló fogás után csütörtökön két rablót is fogtak a dorogi rendőrök.
Az idős férfi csak résnyire nyitotta ki háza ajtaját, hogy megnézze az udvarról érkező zaj forrását. Egy férfival találta szembe magát, aki néhány szó után belökte a bácsit a házba, majd súlyosan bántalmazta. Ezután kutatni kezdett a szobákban. Pénzt keresett, de csak pár ezer forintot talált, ennyivel azonban nem érte be. Összeszedte a házban tárolt élelmiszert és egyéb értéktárgyakat. Zsákmánya azonban túl nehéznek bizonyult, ezért 17 éves ismerősével nem sokkal később visszatért a helyszínre, és együtt elvitték a lopott holmit.
A nyomozók délelőtt szereztek tudomást a súlyos bűncselekményről, majd a helyszíni szemlével egyidőben forró nyomon történő üldözés során az elkövetők felkutatására indultak, mely a két férfi elfogásával ért véget. A 21 éves tokodi férfi gyanúsítotti kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, társa kihallgatása jelenleg is folyamatban van.
A két férfi ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 21 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
