Hírek
2014. November 12. 08:36, szerda |
Helyi
Forrás: KEMRFK
Fokozott rendőri ellenőrzés útjainkon - VIDEÓ
Komárom-Esztergom megyében a megváltozott látási és útviszonyokra figyelmeztetik a rendőrök a járművezetőket. Az egyenruhások fokozott ellenőrzést tartanak a következő hetekben a megye útjain.
A rendőrök segítő, balesetmegelőző szándékkal állítják meg a járműveket. Ellenőrzik, hogy a kerékpárok fel vannak-e szerelve valamennyi kötelező tartozékkal, vezetőjüknek van-e láthatósági mellénye. A személy-, illetve haszongépjárművek, valamint a motorkerékpárok esetében azok világítását, a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét ellenőrzik a rendőrök. Akiknél hiányosságot észlelnek az egyenruhások, felhívják figyelmüket azok soron kívüli pótlására, javítására. Arra ösztönzik a járművezetőket, hogy éljenek a programban résztvevő szakszervizek, optikai szaküzletek által felkínált díjmentes lehetőséggel és vizsgáltassák át az autójukat, ellenőriztessék a látásukat.

A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett, és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Javasolt, hogy a kapott igazoló lapot mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Ebből kifolyólag egy szabályszegés elkövetése esetén a jogkövetkezmények alól ugyan nem mentesíthet az igazolás, de esetlegesen a szankció alkalmazása során a hatósági mérlegelés alapja lehet. A www.latnieslatszani.hu internetes oldalon megtalálhatók az egyes szervizek, optikusok, illetve egy szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket. Az optikusok és a szervizek elérhetősége megtalálható továbbá a TraffiHunter elnevezésű népszerű okostelefon-alkalmazás segítségével is.
A rendőrség a láthatóság mellett a megváltozott útviszonyokra is felhívja a járművezetők figyelmét. Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a szemük épségének, a látásuk megfelelőségének biztosítása. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzése, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használata. Javasolt, hogy nagyobb követési távolságot tartva a szokásosnál lassabban vezessünk, illetve elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
