Hírek
2018. Április 19. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/fotók: OXI
Föld alatt marad egyelőre Esztergom páratlan templomromja
Egy tervtanácsi ülést követően tartott sajtótájékoztatót Bánhidy László alpolgármester a Kovácsi városrészben található templomromok további sorsáról a minap.
Valószínűleg Szent István király idejében épült az a templom, amelyre – meglepően jó állapotban – az épülő új vasúti pályaudvarnál bukkantak – írta meg elsőként a hírt az InfoEsztergom.hu még 2016 októberében. A feltárás aztán el is kezdődött egy hónapra rá.
A sajtótájékoztatón Bánhidy László kifejtette: a Kovácsi városrészben található, a megújult vasútállomásnál lévő, 11. században épült templomrom és sírkert országos szinten jelentős régészeti leletegyüttesnek számít.
Hozzátette: a leletegyüttes azért is egyedülálló, mert az ezt a térséget, várost érintő muszlim térhódítás miatt a tárgyalt templomromon kívül semmilyen építészeti emlék nem látható az egykori királyi városból.
„A város szándéka, hogy a romokat felújítást követően a közönség számára is láthatóvá kell tenni” – mondta Bánhidy László. Az alpolgármester kitért arra is, hogy a félbemaradt feltárás jelenleg egy daruval kiemelhető beton fallemez eltávolításával tovább folytatható, a romtemplom rekonstrukciója pedig a későbbiekben megvalósulhat.
Kiemelte, hogy a tervtanácsi ülésen elhangzott, hogy a Kovácsi városrész romtemplom épületét mindenképpen úgy kell bemutatni a közönségnek, hogy abból kitűnjön az eredeti építmény tömege, formája, hangulata.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
