Hírek
2021. Június 15. 10:54, kedd |
Helyi
Forrás: PPKE BTK Régészettudományi Intézet
Folytatódott a dömösi római őrtorony feltárása.

Az esztergomi Balassa Múzeum és a PPKE munkatársai 4. századi érmeket, bélyeges téglákat, valamint 2 -3. sz-i érméket találtak a dömösi hajóállomás melletti kutatási területen.
Idén tavasszal folytatódott a dömösi Duna parton tavaly feltárt római őrtorony kutatása – erről tegnap késő este adott hírt közösségi oldalán a PPKE BTK Régészettudományi Intézet.
Bejegyzésükben azt írják, hogy esztergomi Balassa Múzeum és a PPKE Régészeti Térinformatikai Laboratóriuma közös projektjének célja a torony teljes kiterjedésének meghatározása volt.
„A torony létezését Soproni Sándor 1955-ben húzott kutatóárka bizonyította, de kiterjedését, pontos lokalizálását csak a 2018-as radarmérések, valamint a 2020. évi őszi próbafeltárás igazolta. A leletanyag alapján eddig is feltételeztük, hogy a 4. századi őrtorony előzményeként egy korábbi torony létezésével számolhatunk a lelőhelyen.”
A kutatók abban bíztak, hogy a 2020-ban elkezdett ásatás megfigyeléseit újabb eredményekkel egészíthetik ki, ám a tavalyi gazdag anyaghoz képest most csak jelentéktelenebb leletek kerültek elő.
A beszámolóban arról is tájékoztatnak, hogy bár a most fellelt 4. századból származó késő római kori torony feltételezett elődjét nem sikerült azonosítani, de az ebből a korból származó gazdag lelet mellett a korábban épült rétegekből előkerültek 2-3. századból való érmek és épületelemek is.
Mint írják: „ A korábbi megtelepedéshez azonban sajnos csak jelentéktelenebb objektumok köthetőek, a továbbra is feltételezett korábbi torony egyértelmű régészeti bizonyítéka nem került elő. A jelentős mennyiségű 4. századi érem és bélyeges tégla (több mint 60 töredék!) mellett a későrómai őrtoronynál korábbi rétegekből 2 -3. sz-i érmek kerültek elő. Az 1.2 méteres falvastagsággal épített torony belső mérete 8.5 x 8.5 m, a déli – délkeleti sarokban a felső szintre vezető lépcső alsó két foka is megőrződött. A középső császárkorhoz köthető leletanyag alapján a lelőhelyen bizonyosan számolhatunk egy 2 -3. sz-ra keltezhető épülettel vagy településsel.”
A régészek és kutatók azonban így is elégedettek. A mostoha időjárási viszonyok mellett végzett ásatásukat sikeresnek ítélték, ami jelentős eredményekkel zárult. Azt írják, hogy a romok a jövőben bemutathatók lesznek, mivel az ásatási terület tulajdonosa megígérte a telek megosztását, mely lehetővé teszi a torony területének külön kezelését, így az utókor számára is fennmaradnak és megismerhetők lesznek a 4. századi római őrtorony feltárt részei.
Fotók:PPKE BTK Régészettudományi Intézet Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.