Hírek
2017. Április 26. 08:57, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Füstbe ment mindkét Párkányba tervezett hulladékégető ügye - Nem lesz egy sem!

A széleskörű összefogásnak és a régió egyöntetű ellenzésének köszönhetően visszavonta a másik beruházó is a hulladékégető építésének szándékát. Ezzel mindkettő terve füstbe ment.
Februárban először az infoesztergom.hu adta hírül, hogy veszélyes hulladékégető épülhet Párkányban, ami ellen a régió szinte egy emberként tiltakozott. Aláírásgyűjtés, hivatalos, önkormányzati, közösségi tiltakozások közepén aztán egy újabb, párkányi hulladékégető építésének a terve is előkerült. A két üzem közül végül az egyik hamar elbukott. A térség azonban továbbra is együtt aggódott egészségért és a Dunakanyar levegőjéért. Most viszont megnyugodhatunk: visszavonta az eltervezett hulladékégető beruházója az égető megvalósításának szándékát, amit a szlovák környezetvédelmi minisztérium határozatban is rögzített. Mindezt Farkas Iván az Magyar Közösség Pártjának gazdaságpolitikai alelnöke közölte közösségi oldalán.
„Hölgyeim és Uraim! A beruházást ellenző petíciós bizottság nevében közlöm az alábbi rendkívül kedvező hírt: a Párkány város területén eltervezett hulladékégető beruházója, a HC Logistik társaság az állami hatósághoz, a SzK Környezetvédelmi Minisztériumához benyújtott beruházási szándékát 2017. április 4-én keltezett levelében VISSZAVONTA. Az állami hatóság pedig határozatot hozott az eljárás megszüntetéséről. Győzött tehát a józanész! Köszönhetően a széles körű összefogásnak. Köszönet a polgároknak, akik helytálltak, akik aláírásaikkal ellenezték a beruházás megvalósítását. Köszönet az aktivistáknak, akik éjt nappallá téve gyűjtötték a tiltakozó aláírásokat. És köszönet Párkány Város Önkormányzatában helyet foglaló önkormányzati képviselőknek, akik sikerrel küzdöttek meg azokkal szemben, akik nyíltan vagy burkolva támogatták a beruházás megvalósítását. Köszönet továbbá Esztergom Város Önkormányzatának valamint a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatnak, akik aktív és fontos lépéseket tettek alapvető érdekük, érdekünk megvédéséért. Óriási siker ez Párkány város, Esztergom város és a régiójukban elterülő települések lakossága számára!” – fejtette ki Farkas Iván az MKP gazdaságpolitikai alelnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.