Hírek
2020. Április 28. 08:14, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Futva menekült el a balesetet és sérülést is okozó férfi
Túllépte a megengedett sebességet és jogosítványa sem volt.
Segítségnyújtás elmulasztása és a közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki a megengedett sebességet meghaladva úgy vezette jogosítvány nélkül a személykocsiját, hogy azzal egy teherkocsinak ütközött, majd anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a balesetben sérültnek, futva menekült a helyszínről – közölte a rendőrség.
A vádirat szerint a vezetői engedéllyel nem, azonban helyismerettel rendelkező férfi 2018. október 30-án 15 óra 20 perckor, napos időben Esztergom-Kertvárosban az Eperjesi utcán a Tópart köz irányába, száraz, jó minőségű aszfaltburkolatú úttesten vezette autóját, amelyben utasként három személy, köztük a bal hátsó ülésén biztonsági övet nem használva sértett utazott.
A férfi egy jobbra ívelő útkanyarulatot megelőzően – 50 kilométeres sebességkorlátozású útszakaszon, mintegy 60 kilométeres sebességgel haladt, ezért bár a kanyarív előtt észlelte a vele szemből szabályosan érkező vétlen teherautóst, és emiatt fékezni kezdett, az általa vezetett járművel átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a kanyarodásban lévő teherkocsi bal oldalának ütközött – közölte az ügyészség.
A vádhatóság szerint, ha a vádlott a teherkocsi észlelésekor a megengedett 50 kilométeres sebességgel közlekedett volna, az általa vezetett jármű vészfékezéssel megállítható lett volna az ütközés előtt.
A férfi az ütközést követően kiszállt a járműből, és anélkül, hogy meggyőződött volna az általa vezetett járműben, illetve a balesettel érintett másik járműben utazó személyek sérüléseiről, és arról, hogy részükre segítséget szükséges-e nyújtani, valamint a balesetet a rendőrség vagy a mentőszolgálat felé jelentette volna, a helyszínről futva távozott, és oda csak később tért vissza.
A közlekedési balesetben a hátsó ülésen ülő egyik sértett nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést, míg a vádlott és egy másik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint járművezetéstől eltiltásra ítélje.
Korábbi cikkek:
Ismét baleset történt a Táti úton
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
