Városlista
2025. szeptember 13, szombat - Kornél

Hírek

2014. Március 07. 08:50, péntek | Helyi
Forrás: KEMRFK

Gázolt, majd továbbhajtott – keresi az esztergomi rendőrség

Gázolt, majd továbbhajtott – keresi az esztergomi rendőrség

A gépjármű vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, miután elgázolt egy férfit Táton március elsején éjjel. A sofőrt keresi az esztergomi rendőrség.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntette elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint március 1-jén 02 óra 20 perc és 02 óra 30 perc közötti időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen kombi kialakítású személygépkocsival közlekedett Táton, a Homoki dűlőben, a Mogyorósbányai út irányából a Sánc dűlő felé. Haladása során ismeretlen körülmények között a Mogyorósbányai út kereszteződésétől körülbelül 700 méterre járműve jobb elejével nekiütközött az úttest jobb szélén, vele azonos irányba gyalogosan közlekedő férfinak, aki az ütközés következtében elesett és megsérült. A gépjármű ismeretlen vezetője ezt követően megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a balesetet okozó személygépkocsi vezetőjének azonosítása érdekében a lakosság segítségét kéri. Aki a sofőrrel vagy a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16., p: 8-13.), vagy a 33/510-240-es telefonszámon, illetve a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi

KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK

A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba