Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. A „Fekete Párduc” 13 évesen kezdte a labdarúgást a Dorogi AC csapatában. Később a MTEOSZ, illetve annak utódja, a Teherfuvar alakulatának őrizte a kapuját, majd 1950-ben került az akkori sztárcsapathoz, a Budapesti Honvédhez, mely az Aranycsapat legendás játékosaink gyűjtőhelye volt. 1956-tól 62-ig a Tatabányai Bányászban futballozott, pályafutása során összesen 390 élvonalbeli meccsen védett, mialatt négy magyar bajnoki címet szerzett. 1947 és 62 között a magyar válogatottban nyolcvanhat mérkőzésen játszott, az Aranycsapattal ráadásul 1948 és 1954 között egyetlen mérkőzést sem veszített el. A Helsinki olimpiai arany az ő nyakában is ott csillogott és természetesen részese volt az „Évszázad mérkőzésének”, vagyis a londoni 6-3-as diadalnak. Ezeken kívül három világbajnokságon is szerepelt a kifutásairól is híres kapus, aki az 1953-as Európa Kupán – Európa-bajnokság elődje – aranyérmet, a 1954-es svájci világbajnoki döntőben ezüstérmet szerzett válogatott társaival. Grosics Gyula hálóőrként nemcsak a kaput védte, de hatékonyan vette ki a részét a védelem irányításából, olykor a kapuját messze elhagyva, szinte hátvédként szerelt és indította a csapattársait. Az aktív játék után sem szakadt el a labdarúgástól, edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél valamint Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig a Volán Sport Klub elnöki feladatait látta el.

Grosics Gyulát hatszor választották be az újságírók az év világválogatottjába, négyszer jelölték Aranylabdára, 1999-ben ráadásul bekerült a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé. 1952-ben az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója lett. A legendás kapust 1995-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság is olimpiai érdemrenddel tüntette ki, majd később Prima Primissima-díjas is lett, Esztergomban pedig Szent István-díjat vehetett át.