Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Február 17. 14:38, szerda | Helyi
Forrás: sajtóközlemény

Gyakorló nyerte a Szén-kupát

Gyakorló nyerte a Szén-kupát

Befejeződtek a Szén János Kupa 5-6. osztályosoknak kiírt küzdelmei a Pézsa Tibor Sportcsarnokban.

Idén rekordnevezés volt a tornán, hiszen 10 iskola vett részt a rendezvényen. A csapatokat 2X5-ös csoportba sorsolták a rendezők. A csoportküzdelmek után a csoportok második helyezettjei vívták az elődöntőt, míg a csoportgyőztesek a döntőt. Az elődöntőbe jutott Babits és a párkányi Ady is minden dicséretet megérdemel, méltán értek el jó helyezést. Végül büntetőkkel az Ady lett a harmadik a Babits pedig a negyedik.

A selejtező során két iskola emelkedett ki a mezőnyből, a Gyakorló és a Mindszenty. Végig jól és eredményesen játszottak a diákok és megérdemelten vívták a döntőt. A vártnál talán valamivel simábban nyert a Gyakorló a Mindszenty ellen és szerezte meg az első helyet. Ennek értékét emeli az, hogy a Mindszenty egy remek csapat sok jó játékossal. A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező beszélt néhai Szén János szerepéről Esztergom labdarúgásában, sportjában, példaként állítva a mai generáció elé. A rengeteg díj, jutalom – amit a Szén család ajánlott fel – az utolsó darabig gazdára talált a gyerekek nagy örömére.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT