Hírek
2020. Szeptember 03. 11:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Gyerekek szeme láttára, az utcán verte meg párját az ittas férfi

Pénzbüntetésre ítélték azt a férfit, aki italozás után az esztergomi buszvégen bántalmazta párját.
A vádirat szerint a férfi és a vele párkapcsolatban álló nő 2020. március 12-én délután együtt italoztak az esztergomi presszóban, ahol szóváltásba keveredtek egymással, majd távoztak az italozóhelyről.
Az ittas állapotban lévő férfi az utcán haladva tovább veszekedett az ugyancsak ittas állapotban lévő nővel, akit lökdösött, a ruhájánál fogva rángatott és legalább 5 alkalommal tenyérrel az arcán megütött – közölte az ügyészség.
Az eseménynek szemtanúi voltak a buszvégállomáson tartózkodók, közöttük több gyerek is, akik éppen az iskolából tartottak hazafelé.
A nő a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, magánindítványát nem terjesztette elő.
A férfi egyszer volt büntetve, őt a bíróság 2018-ban kábítószer birtoklás vétsége miatt 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Az Esztergomi Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetésre ítélje.
Az Esztergomi Járásbíróság a férfit büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a büntetővégzést az ügyész is tudomásul vette.
Korábbi cikkek:
Körözött férfit fogtak Esztergomban
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .