Hírek
2020. Február 26. 14:59, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Halálos balesetet okozott jogsi nélkül, felelhet tettéért
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 35 éves sofőrrel szemben.
Korábban írtuk a balesetről:
Megdöbbentő részlet derült ki az esztergomi halálos balesetről
Újabb részletek a szörnyű halálos balesetről - Így történt – FOTÓK
Egy dorogi férfi 2018. július 7-én 18 órakor érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett személykocsival, egy utassal a 11-es számú főúton Esztergom irányából Pilismarót felé.
Egy járműoszlop előzésébe kezdett, amikor észrevette a bal oldali forgalmi sávban szabályosan közlekedő járművet. Ekkor fékezett és a kormányt jobbra rántotta azonban a balesetet már nem tudta elkerülni. A jobb oldali útpadkáról átsodródott a bal oldali forgalmi sávba és összeütközött a szemből érkező járművel, ami ennek következtében kigyulladt. A kigyulladt jármű vezetője a helyszínen életét vesztette, a két utasa súlyosan sérült - közölte a rendőrség.
Az okozó jármű vezetője és utasa szintén sérült. A 35 éves sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt folytattak büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányságon.
A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait a Tatabányai Járási Ügyészségnek – közölte az ügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:45, csütörtök | Helyi
Elek Gábor nemrég köszönt el a Ferencvárostól, hamarosan ismét a Népligetben találhatja magát
2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi
Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban
Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.
2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi
Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny
2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.
2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi
Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!
Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban