Hírek
2012. Június 30. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Harc a táblagépek piacán
Egyre kiélezettebb a harc a táblagépek és okostelefonok piacán. A piaci részesedések napról napra változnak, azonban az egyértelműen látszik, hogy aki nem követi a trendet, az a buliból is kimarad. A háború annyira kiélezett, hogy a felek egymás nyakába akasztják a pereket, hogy megakadályozzák versenytársaik térnyerését.
Az első negyedéves adatokat elnézve elmondható, hogy az Apple toronymagasan vezet a táblagépek piacán. A részesedése 68 százalék, míg a második helyen a Samsung szerepel 6,5 százalékkal, a dobogó harmadik fokára pedig az Amazon állhatott fel 4 százalékkal. Kezdjük akkor az „almával”. Az utóbbi időben egyértelműen megállt az eddigiekben töretlenül emelkedő árfolyam. Mindezt tette annak ellenére, hogy a vállalat profitja még mindig képes évente 20 százalékkal bővülni. A cég első negyedéves bevételeinek több, mint 52 százalékát az iPhone értékesítések tették ki. A húzó termék mögé zárkózott fel az iPad 14 százalékos részesedéssel. Az adatra persze lehet legyinteni, azonban mi mégsem tennénk, hiszen a terméken elért nyereség (profit margin) modelltől függően 51-57 százalék közötti. A további hegymenetet az Equilor elemzői azonban az új iPhone piacra dobásától és az Apple TV leleplezésétől várják. A hab az (alma)tortán az lenne, ha sikerülne megegyezni Kína legnagyobb telekommunikációs cégével, a China Mobile-lal. A Samsung is hasonló értékekkel büszkélkedhet. A bevételek 22 százalékos növekedése közel megegyezik az Apple-ével. A hatalmas növekedés mögött elsősorban a mobilüzletág áll. A mobilpiacon az első negyedéves 44 millió darabos értékesítéssel piacvezető lett a cég. A csoport termékein realizált átlagos árrés 17 százalék, ami ugyan elmarad az Apple-től, de az eladott mennyiség miatt rekord negyedévet láthattunk.A Google a héten mutatta be vadiúj táblagépét. A Gartner informatikai piackutató cég becslései szerint a tavalyinak közel a duplájára, 119 millióra ugrik a világon eladott táblagépek száma idén. Ennek függvényében nem meglepő, hogy minden szereplő igyekszik meghódítani a vevőket saját fejlesztéseivel; a népszerűség oltárán csak rövid ideig áldozzák fel a profitot a szereplők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak
2026. Február 24. 11:00, kedd | Belföld
Portfolio.hu: Brüsszel kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak
Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős
2026. Február 24. 10:26, kedd | Belföld
Holnap éjfélig még benyújtható a katabevallás
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának
Amíg nem jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, addig nincs pénz Ukrajnának

