Hírek
2012. Április 21. 07:15, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno / MTI
Hat év: tojást lopott, és megerőszakolta a nőt

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a fiatalembernek a hatéves börtönbüntetését...
Aki 2009 októberében a Zala megyei Söjtörön két társával betört egy családi házba, az ott lakó párt bántalmazta, kirabolta, a nőt pedig megerőszakolta.
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az első fokon eljáró bíróság döntését, és a 18 éves fiatalembert társtettesként elkövetett rablás, életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, erőszakos közösülés és magánlaksértés miatt marasztalta el. Két társának 10, illetve 5 év szabadságvesztésről szóló büntetése korábban jogerőre emelkedett.
A bűncselekmény elkövetésekor még fiatalkorú vádlott szintén fiatalkorú és felnőtt barátjával 2009. október 3-án egy ismerősei által szervezett családi rendezvényen vett részt Söjtör közelében. A nap végére mind a hárman leittasodtak. Hazafelé elhatározták, hogy egy ismerős pártól pénzt szereznek. Hajnali egy órakor betörtek a házukba, az álmából felriadó férfit és nőt megverték, utóbbit a vádlott megerőszakolta. A sértettek súlyos, illetve életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
A támadók ezután értékek után kutattak a házban, ahonnan végül 20 ezer forint készpénzt, zseblámpát, öngyújtót és tojásokat zsákmányoltak. A rendőrség másnap elfogta őket.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 17. 09:14, hétfő | Kék hírek
Egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik
Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés indul hétfőn, amely Magyarországon is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
2025. Február 16. 08:58, vasárnap | Kék hírek
Rács mögött a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott három férfit, akik majd egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket.
2025. Február 16. 08:57, vasárnap | Kék hírek
Állatkínzás miatt letartóztatás
A Sárvári Járási Ügyészség eredményesen indítványozta annak az osztrák nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több magyarországi ingatlanában rendkívül rossz körülmények között tartott állatokat.
2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.