Hírek
2017. Október 16. 08:26, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - Fotók: Márton András
Hazahozná áramütést szenvedett gólyáját a dömösi madármentő
Megcsapta az áram, de túlélte, viszont komoly sérüléseket szenvedett Elek, a gólya Törökországban. Márton András mindenképpen hazahozná \"gyermekét\"!
Eleket áramütés érte Törökországban – írtuk nemrég. A hír hallatán a dömösi madármentő, Márton András közösségi segítséggel Törökországba repült, hogy megnézze az általa felnevelt állatot és ha lehetséges hazahozza.
Kint kiderült, hogy Eleket meg kellene műteni, pár héttel később már szállítható lenne. Ezt követően pedig a hatóságokon múlik, hogy hazatérhet.
Elek a balesetet követően sokáig bujkált, táplálkozni ugyan tudott, de a nem kezelt sérülésnek súlyos következményei lettek.

„Elek már soha nem lesz rendesen röpképes. A szárnysérülése hetekkel ezelőtti. A hosszú idő nem tett jót a sebnek, az áramütés okozta többszörös törés elkezdett összeforrni, de rosszul. Megműtésére Serhat Őszoy, az Isztambuli Egyetem Állatorvosi Karának tanára vállalkozott” – fejtette ki Márton András közösségi oldalán. Hozzátette a beavatkozás után talán van 30 százalék esély, hogy megmarad Elek szárnya, de repülni már nem fog.
A dömösi állatmentő hangsúlyozta: Eleknek haza kell jönnie!
A műtét után pedig Elek hazahozatala a török és a magyar hatóságokon múlik. Márton András azt szeretné, ha emberiességből és együttműködésből a két ország illetékesei példát mutatnának Európának és a világnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

