Hírek
2017. December 06. 10:53, szerda |
Helyi
Forrás: ügyeszseg
Hónapokon keresztül árultak drogot - Vádat emelnek ellenük Esztergomban
Az Esztergomi Járási Ügyészség kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat három dílerrel szemben.
Két férfi Sárisápon, míg társuk Pilisvörösváron lakott. A sárisápi férfiak elhatározták, hogy jövedelmüket kábítószerek eladásával egészítik ki. Ennek megfelelően marihuánát vásároltak, melyet részben a Pilisvörösváron lakó férfitől, részben budapesti ismeretlen személyektől vettek meg 2000 forintos gramm áron. A pilisvörösvári díler tudta, hogy az általa eladott kábítószert továbbértékesítik.
A sárisápi férfiak a marihuánát a vevőiknek tavaly októbertől idén március végéig árulták 2500 forintos gramm áron. A sárisápi elkövetőket március 30-án egyikük lakóhelyén elfogták a rendőrök, amikor éppen marihuánát értékesítettek. A nyomozók a lakásban kábítószereket, az adagoláshoz szükséges eszközöket, és készpénzt is lefoglaltak.
A kábítószer kereskedelem révén az egyik férfi 837.500 forinttal, a másik 700 ezer forinttal, míg pilisvörösvári társuk 128 ezer forinttal gazdagodott.
A férfiak terhére rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az elkövetőkkel szemben a járási ügyészség szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
