Hírek
2021. Január 24. 17:34, vasárnap |
Helyi
Forrás: (x)
Hova érdemes kiköltözni Budapestről északi irányba?
A budapesti ingatlanárak 2019 végén elérték a csúcsot. Azóta szép lassan csökkennek az árak, de még mindig nagyon drágák a lakások és a házak is.
Leginkább a családosoknál vetődik fel, hogy a budapesti nyüzsgésből és a drágaságból inkább az agglomeráció olcsóbb településein. A járványhelyzet miatt egyre több munkahelyen érhető el tartósan a home office, ami hozzájárul ahhoz, hogy érdemes inkább az agglomerációban élni. Lássuk, hogy az északi irányban melyik városokban érdemes gondolkozni.
Dunakeszi
Dunakeszi legnagyobb előnye a közelsége Budapesthez. Könnyen megközelíthető a 2-es főútról, a nemrég felújított M2-esről és az M0-ásról is. A Megyeri-híd miatt jó az összeköttetése a budai oldallal is. Dunakeszi tömegközlekedéssel is gyorsan elérhető. A Nyugatiból bő negyedóra alatt elérhető vonattal, és busszal is el lehet jutni a városba.
A közel 45000 lakosú Dunakeszin a sok kisebb bolt mellett hipermarketek is találhatók, így a bevásárláshoz sem kell máshova menni. Több étterem, cukrászda is működik a városban. Szinte az összes utcája aszfaltozott, majdnem minden része teljesen közművesített. Sok térfigyelő kamera működik a településen ezért a város közbiztonsága megfelelő.
Több mint 12 óvoda, 5 általános iskola és egy gimnázium működik a településen. Dunakeszi népessége folyamatosan növekszik. Az elmúlt években az iskolai férőhelyek hiánya egyre érzékelhetőbbé vált, ezért több új általános iskola nyílt meg a városban.
Az önkormányzat közleménye szerint két új középiskola indulhat Dunakeszin 2022 szeptemberében, a két tanítási nyelvű gimnáziumban, valamint az informatikai, közgazdász, gépész és elektronikai szakirányokat indító szakgimnáziumban összesen több mint ezerötszáz diák tanul majd.
Dunakeszi ingatlan választéka nem túl bőséges és elég drága. Lakásokból és házakból is lehet találni elegendőt ahhoz, hogy még válogatni lehessen. A lakások átlagára 25-40 millió között mozog, míg a házak átlagára ennél sokkal magasabb, inkább 60-90 millió közötti.
Szentendre
Szentendre kicsit már távolabb van Budapesttől, mint Dunakeszi, de a frekventált fekvés miatt a megközelíthetősége változatos: a 11-es főúton autóval rövid idő alatt elérhető a főváros, de közlekedik a HÉV, a vonat és a helyközi járatok szintén jó lehetőséget biztosítanak a Budapestre igyekvőknek. Bár a tömegközlekedés kifejezetten jónak mondható, a jövőben mégis további fejlesztések várhatók.
A családok számára elsődleges szempont lehet az új lakóhelyen lévő óvodák és iskolák elérhetősége. Szentendrén 14 óvoda áll a kisgyermekes családok rendelkezésére. A városban hat általános iskola és öt középiskola közül lehet választani.
Szentendre az ország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Rengeteg múzeum és galéria szolgálja ki a művészet és kultúra iránt érdeklődők minden igényét. A városban a szabadtéri programok kedvelői is könnyen megtalálhatják a számításukat. Szinte egész évben színes programokkal, zenei fesztiválokkal, kulturális és gasztro eseményekkel szórakoztatják a helyi lakosokat és a turistákat egyaránt.
Szentendrén sokkal több ingatlanból lehet válogatni, mint Dunakeszin. A házak között már 30-70 millió között is elég bőséges a választék, de lehet találni többszáz milliós házat is. A 70 millió körüli ár fekvésben már felújított és új építésű házak is vannak. Szentendrén a lakás kínálat csak negyede a ház kínálatnak. Jó állapotú lakást is lehet találni már 25-35 millió közötti áron is.
Vác
A közel 33000 lakosú Vác a Dunakanyar központjaként emlegetett város Pest megyében. Budapest irányából könnyen megközelíthető autóval az M2-es autóúton és a 2-es főúton. A Nyugati pályaudvarról 25 perc alatt elérhető vonattal. Nyáron Budapest és Esztergom között közlekedő kirándulóhajókkal is elérhető. A Dunán egész évben közlekedő rév köti össze Tahitótfaluval, így Esztergom vagy Szentendre felől is megközelíthető a város.
Hétvégi kirándulások kiinduló pontja (bicikli túra a Duna-kanyarban, gyalog túra a Börzsönyben). Számos neves sportegyesület van Vácon (kézilabda, labdarúgás, evezés stb.) Kitűnő iskolák működnek a városban (17 óvoda, köztük egy Waldorf, 10 általános iskola, 9 középiskola), a Boronkay Gimnázium országos hírnévre tett szert.
Több remek program is szórakoztatja a lakókat és a turistákat, mint például a Váci Tavaszi Fesztivál, a Szüreti Felvonulás és a Váci világi vigalom. Továbbá olyan látványosságok öregbítik a város hírnevét, mint a Duna-korzó, a Kőkapu vagy éppen a Március 15. tér és a Konstantin tér épületegyüttesei.
Vácon a bevásárlás is megoldott. A kisebb boltok mellett a váci Tesco éjjel-nappali nyitvatartással várja a vásárlókat. Vácon nagyon alacsony a munkanélküliség, mivel a környéken telepedtek le olyan neves cégek, mint a Samsung, Zollner, IBM és a Continental.
Vác ingatlan kínálata Szentendréhez hasonlóan elég bőséges. Lakásokat már 17 milliótól lehet kapni és a lakás választék fele 30 millió alatt kapható. Házakból is lehet válogatni 30 millió alatti áron is, de a jobb állapotúakért mélyebben kell a zsebbe nyúlni (40-50 millió). 52 milliótól már szuper új építésű házakhoz is hozzá lehet jutni.
Esztergom
Esztergom a legtávolabbi település a cikkben szereplő települések közül. Fejlett iparral rendelkező kikötőváros, ami közkedvelt turisztikai célpont is. Fekvése miatt a Dunakanyar legfelsőbb városának is szokás nevezni.
Esztergom Budapestről autóval a 10-es főúton érhető el. A 11-es főúton Visegrádon vagy Pilisszentkereszten keresztül az 1111-es úton közelíthető meg. 2001 óta a város újra elérhető Párkány irányából is, az újjáépített Mária Valéria hídon át.
A megközelíthetősége tömegközlekedéssel is jó. Két vasútvonalon is elérhető. Esztergomban az autóbusz-forgalom igen jelentős, naponta 408 távolsági, 14 elővárosi busz indul az autóbusz-pályaudvarról, illetve érkezik oda. Az autóbusz pályaudvar 2020 augusztusában kiköltözött a vasútállomás előtti tágasabb térre.
Esztergom Város Önkormányzata 9 óvodát működtet, jelenleg 47 csoportban. Az óvodák mindegyikében jelentős felújítások történtek az elmúlt években. Ezen kívül van még két egyházi működtetésű óvoda is Esztergomban. A városban 8 általános iskola, 8 középiskola és 3 felsőoktatási intézmény várja a tanulókat.
Az esztergomi ingatlan kínálat a legkisebb a 4 település közül. Néhány lakásból lehet választani. Az olcsóbbak 16-22 millió között kaphatók. A drágábbak pedig 30-4 millió között érhetők el. A ház kínálat fele 16-40 millió között kapható. A felújított és jó állapotú házak ára inkább 50-70 millió közötti árban mozog.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 01. 12:28, kedd | Helyi
Negyedik alkalommal hívja alkotásra a diákokat a sikeres Richter TETT-mesepályázat
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.