Hírek
2019. Április 29. 14:20, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/fotó: police.hu
Hűvösön marad a környék sorozattolvaja
Az esztergomi ügyészség indítványa alapján a járásbíróság március 28. napján rendelte el annak férfinak a letartóztatását, aki márciusban, két hét leforgása alatt hét rendbeli lopás bűncselekményét követte el.
Az elkövető március 4-én Táton egy 135 ezer forint értékű kerékpárt, ezt követő néhány nap múlva ugyancsak Táton egy melléképületből egy 157 106 forintért értékű kerékpárt tulajdonított el, illetve március 6-én Tokod-Üveggyár területéről vitt el eltulajdonítási szándékkal egy 320 ezer forint értékű kerékpárt. A férfi március 12. és 16 között egy tokodaltárói udvarról fémből készült, összesen 6 ezer forint értékű tárgyakat vitt el, egy másik tokodaltárói ingatlan fészeréből 22 ezer forint értékű rézcsövet és marógépet lopott - közölte az ügyészség.
Hozzátéve: a gyanúsított március 17-én egy tokodi fatelepre akart behatolni lopási szándékkal, azonban a riasztó ebben megzavarta, ezért a helyszínről elmenekült. Végül március közepén egy második tokod-üveggyári ingatlanra ment be, és onnan egy 50 ezer forint értékű hegesztőt lopott, amelyet ezután értékesített.
A nyomozó hatóság elfogatóparancs alapján fogta el a gyanúsítottat, erre figyelemmel, valamint a sorozatjellegű elkövetésre tekintettel az ügyészség megállapította, hogy változatlanul fenn áll a gyanúsítottal szemben a bűnismétlés veszélye, valamint annak a veszélye is, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.
Az Esztergomi Járásbíróság az ügyészség indítványának helyt adott, és az elkövető letartóztatását július 28-ig meghosszabbította.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
