Hírek
2018. Május 09. 05:01, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Idén is "tárcsáz" az AquaPhone-on Esztergom és Párkány
Párkány és Esztergom között idén is "bekapcsol" az AquaPhone. Június 9-én felidézhetjük azt az időt, amikor még nem épült újjá a híd és a folyó vizét használva "beszélgettek" egymással az elszakadt családtagok, barátok.
A múlt század ötvenes éveinek elején nem állt a híd és tulajdonképpen semmilyen lehetőség sem volt a Duna másik oldalára szakadt rokonokkal és barátokkal való találkozásra, beszélgetésre. Ezért esténként, szélcsendes időben, lementek az emberek a Dunához és szót váltottak egymással. A folyó vize fél kilométeren keresztül vitte a szavakat, néha talán egy rejtjelezett hírt.
Az AquaPhone performance tizenharmadik alkalommal szándékozik felidézni ezt a jelenséget, tisztelettel adózva azoknak a sorsoknak, amelyek titkait annak idején az emberek a Dunára bízták. Tanúsítani szeretné az emberek abbéli óhaját, hogy egymással érintkezhessenek, és azon leleményességét, amellyel nehéz körülmények között is képesek a határok és távolságok áthidalására.
Hanneke Frühauf ötletét Alfred Zimmerlin és Markus Eichenberger zenészek valósították meg, akik Ilma Rakusa négyszemélyes dramolettjét kísérő zenei improvizációt hoznak létre. A szöveg magyar, szlovák és német nyelven kel át a Dunán, ezt kísérik csellón és klarinéton a svájci zenészek.
Az előadás kísérőprogramja a XII. Párkányi Hídőr Könyvünnep szlovák, magyar és német könyvkiadók rész-vételével. A rendezvényt a Transart Communication projekt nyitja meg egy nemzetközi performance bemutatásával a Mária-Valéria hídon, illetve a sétálóutcán. A nap keretében bemutatja alkotásait a 43. Hídőr, a brit Leah Lovett. Az irodalmi délután során bemutatásra kerül Tomáš Baka: Štúrovo - Párkány c. helytörténeti kiadványa, valamint Méri Mátyás: A hármak c. írása - a Creative writing workshop győztes alkotása. Ilma Rakusaval Mila Haugová beszélget. Szabó Máté improvizatív elektronikus zenével mutatkozik be. A napot a komáromi Hodek trió jazzkoncertje zárja.
AquaPhone’2018
Párkány, 2018. június 9 (szombat), 12:00 – 22:00
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:45, csütörtök | Helyi
Elek Gábor nemrég köszönt el a Ferencvárostól, hamarosan ismét a Népligetben találhatja magát
2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi
Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban
Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.
2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi
Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny
2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.
2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi
Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!
Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban