Hírek
2016. November 22. 09:14, kedd |
Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu - Fotó: Városháza
Ifjúságért Szakmai Turné állomása Esztergomban
Kiemelt fontosságú a lakosság, a szakmai- és civil szervezetek, valamint az önkormányzat együttműködése – hangzott el a minap az Ifjúságért Szakmai Turné keretében rendezett találkozón a városházán.
Összehangolás, aktivitásnövelés és programismertetés - ezek voltak egyebek között azok a címszavak, melyek mentén, úgynevezett műhelytalálkozót tartottak a fiatalokkal foglalkozó megyei és városi szintű szervezetek november 17-én a városházán.
Az Ifjúságért Szakmai Turné keretében összehívott találkozón a tatabányai Új Nemzedék Kft., a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája, az Agora Start Tehetségpont és Ifjúsági Iroda, valamint az esztergomi önkormányzat és helyi társszervezetei képviseltették magukat.
A találkozó elején Romanek Etelka polgármester egyebek mellett azzal köszöntötte a résztvevőket, hogy Esztergom mostani ciklusában kiemelt fontosságú a lakosság, a szakmai- és civil szervezetek, valamint az önkormányzat együttműködése. Ugyancsak fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy Esztergom számára is kiemeltek azok a programok, pályázati lehetőségek, melyek a felnövekvő, ifjú nemzedékek számára nyújtanak új lehetőségeket.

A műhelytalálkozó házigazdai szerepében lévő Cserteg István, az Új Nemzedék Kft. ifjúságszakmai koordinátoraként vezette az eseményt, melynek során bemutatkozott az Agora Start Tehetségkutató és Ifjúsági Iroda, a Nemzeti Művelődési Intézet, az Új Nemzedék Közösségi Tér illetve szakmai műhelybeszélgetést tartottak a résztvevők a helyi, térségi és megyei szintű együttműködési lehetőségekről, gyakorlatról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
