Hírek
2021. Augusztus 16. 12:02, hétfő |
Belföld
Forrás: Magyar Nemzet
Imahadjárat indul Magyarország jövőjének megmentéséért
A kezdeményezést Gál Péter, a zamárdi művelődési ház igazgatója indította útjára, azzal a céllal, hogy minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe aki a tízparancsolat szerint él.
Olyan személyeket küldenének a parlamentbe, aki a tízparancsolat minden pontját kötelező érvényűnek tekinti magára nézve magánemberként és közéleti személyként egyaránt..
Az ötletgazda azt javasolja, hogy augusztus 20-tól egészen a jövő év áprilisáig imádkozzunk azért, hogy ne az érdektelenségben és a közerkölcs megkérdőjelezésében érdekelt politikusok kerüljenek hatalomra.
„A felhívást közzé tevők célja, hogy minden településen legyen legalább egy ezért imádkozó személy, ennek teljesülése miatt is ölel fel ekkora időt az imamozgalom, hiszen fokozatosan fog terjedni a híre. Felekezetek magánszemély tagjait fogja össze, s ki-ki szíve szerint imádkozik, nincs megkötés” – mondta el a szervező a Magyar Nemzetnek.
A felhíváshoz már csatlakozott a KDNP részéről Surján László egykori népjóléti miniszter is, aki úgy véli, jövőre nemcsak a politikusok személyéről dönt az ország, hanem Magyarország jövőjéről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 11:00, szombat | Belföld
A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
