Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2014. Január 10. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Indul a Tolnay Klári-emlékév

Indul a Tolnay Klári-emlékév

Egész éves programsorozattal emlékeznek meg Tolnay Klári születésének századik évfordulójáról. A kétszeres Kossuth-díjas színművész alakját kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel, konferenciával és centenáriumi gálaműsorral idézik meg.

Góg Laura, a Tolnay Klári 2014 Centenáriumi Emlékév főszervezője az eseménysorozatot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az emlékév hivatalos megnyitóját január 23-án tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvénysorozatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az emlékév fővédnöke nyitja meg, és bemutatják a Tiszavirág című 1938-as Tolnay Klári-filmet is, amelynek különlegessége, hogy a felújított filmet a színésznő közvetlenül a halála előtt utószinkronizálta.
Mint kiemelte, az emlékév célja, hogy minél többen megismerjék vagy újra felfedezzék Tolnay Klárit, hogy az emberek közelebb kerüljenek hozzá.
Az emlékév neves művészek és közintézmények - köztük a Madách Színház, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az Uránia Nemzeti Filmszínház - együttműködésében valósul meg. A több mint 50, fővárosi, vidéki és határon túli rendezvényt felvonultató programsorozat eseményei közül a főszervező a megnyitó mellett a július 17-i születésnapi gálaműsort és az őszi színháztörténeti konferenciát emelte ki.
Mint mondta, a kisebb rendezvényeket is fontosnak tartja, mivel egy beszélgetés, egy irodalmi műsor bensőséges légkör megteremtésére ad lehetőséget. Példaként említette azt a február 2-i beszélgetést, amelyen Sunyovszky Sylvia, a Tolnay-emlékév háziasszonya a Tolnay Klárival való közös játékról, személyes élményeiről és az emlékév célkitűzéseiről beszél.
Kiemelte, hogy az Urániában minden hónapban levetítik a színésznő egy-egy filmjét, ezeket az alkalmakat kerekasztal-beszélgetések előzik meg az alkotótársakkal, a szakma képviselőivel.
A szervező kitért arra, hogy új produkciók is születnek az emlékév keretében. Beszélt Für Anikónak a Rózsavölgyi Szalonban őszre tervezett estjéről és a Hot Jazz Band Tolnay Klári emlékére készülő új produkciójáról.
Góg Laura kiemelte: a színházak éjszakáján programokat terveznek a Madách Színházban és a Vígszínházban, a múzeumok éjszakáján pedig az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában és a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban nyílik kiállítás. Az Örkény Színház őszi évadnyitó rendezvényén az emlékévre készülő műsorral és vetítéssel idézik fel Tolnay Klári alakját, október 23-án pedig utolsó színpadi fellépésére emlékeznek.
A Múzeum Kávéházban Márai Sándorral való kapcsolatát idézik fel, Debrecenben pedig kedvenc partnerével, Mensáros Lászlóval együtt emlékeznek meg a művészről. Tolnay 100 címmel beszélgetéssorozatot szerveznek, ennek részeként Filozófia és spiritualizmus - Hamvas Béla és Tolnay Klári címmel Müller Péter estjén vehetnek részt az érdeklődők. Október 27-én Tolnay Klári halálára emlékeznek sírjánál a Farkasréti temetőben, a záróünnepséget pedig decemberben tartják az Urániában.
Góg Laura, aki a Tolnay Klári szerepei színpadon és filmen című színháztörténeti adattár szerzője is egyben, elmondta, hogy centenáriumi Tolnay-kötete is megjelenik a Helikon Kiadó gondozásában.
Az emlékév részletes programja a www.tolnayklari.hu oldalon lesz elérhető.

Címkék: Kultúra-színház

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld

A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.