Városlista
2024. július 25, csütörtök - Kristóf, Jakab

Hírek

2023. Szeptember 19. 13:31, kedd | Kék hírek
Forrás: MTI

Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték

Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték

bíróság 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 27 éves nőt, aki a vele szemben intézkedő iskolaőrre támadt, miután megzavart egy tanítási órát és indulatosan viselkedett egy tanárral.

A közlemény szerint az eset az egyik IX. kerületi általános iskolában történt. A nő szeptember 11-én reggel - a becsengetést követően, előzetes időpontegyeztetés nélkül - azzal a céllal ment be az intézménybe, hogy a gyermeke osztályfőnökével beszéljen. A szülőt a portás felszólította, hogy álljon meg, ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta.

Ekkor az intézmény formaruhát viselő iskolaőre, egy nő, többször felhívta a szülőt arra, hogy hagyja el az épületet, mivel tanítási idő van. A nő ennek ellenére kopogás nélkül bement a fia osztálytermébe, majd a tanári asztalnál álló osztályfőnököt emelt hangon, indulatosan kérdőre vonta.

Időközben az iskolaőr is a terembe ért és közölte a szülővel, ha nem működik együtt, ki fogja vezetni. A vádlott továbbra is kiabált és közölte, hogy a sértett nem érhet hozzá, mire az iskolaőr azzal, hogy ilyen viselkedésnek nincs helye a tanteremben a gyerekek előtt, megfogta a szülő karját.

A nő kirántotta a fogásból a kezét és két kézzel ellökte magától az iskolaőrt, aki ennek következtében a tanári asztalnak esett és a rajta lévő úgynevezett taktikai öv a földre esett. Ezt követően a sértett értesítette a rendőrséget - írták.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az iskolaőr a Büntető törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személy.

A bíróság - jogerős ítéletében - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a nőt - olvasható a közleményben.

Címkék: Iskolaőr

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.

2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek

ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms

Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.

2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek

A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik

Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak

2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek

Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton

Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.