Hírek
2016. Január 12. 08:19, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
Italozás, verekedés, végül rablás Tokodon

Egyik percben még barátok voltak, a másikban viszont már sértett és gyanúsítottak. Tokodon három fiatal italozás közben verekedett össze, majd rablássá fajult az eset.
Együtt italozott a sértett és a két gyanúsított január 10-én Tokodon, a baráti összejövetel azonban erőszakba torkollott. Egy 16 és egy 18 éves dorogi fiatal bántalmazta barátját, akitől ezt követően elvették mobiltelefonját, dohányát és pár száz forintját.
Mindhárman egy nagyobb társaság tagjaként múlatták az időt aznap éjszaka. Iszogattak, beszélgettek. Mikor a sértett távozni készült a tokodi házból, a gyanúsítottak felajánlották, hogy lekísérik őt a buszmegállóba. A 16 éves az úton korábban eltűnt dolgait kereste barátján, aki tagadta, hogy ő tulajdonította el a keresett tárgyakat. A gyanúsított nem hitt neki, ezért megütötte, miközben 18 éves barátja mindezt végignézte. Test szerte bántalmazta, majd letérdeltette és követelte tőle, úgy kérjen bocsánatot tőle.
A sértett január 11-én feljelentést tett a Dorogi Rendőrkapitányságon, a helyi nyomozók pedig még aznap előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút és annak 18 éves társát. Mindkettő ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A 16 évest a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette, a 18 éves szabadlábon védekezhet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 13:06, kedd | Helyi
ELLENŐRIZÜNK A TUNING TALÁLKOZÓN
Az esztergomi rendőrök is ott voltak azon az autós rendezvényen, ahol több szabálytalanságra is fény derült.
2025. Április 02. 09:38, szerda | Helyi
TÖBB TUCAT BALHÉÉRT FELELHET
A tatabányai nyomozók befejezték az eljárást az ellen a 26 éves férfi ellen, aki lopásokat, rablást, garázdaságot és testi sértést is elkövetett.
2025. Március 25. 23:26, kedd | Helyi
Richter TETT-mesepályázat – Díjazták a legjobb természettudományos meséket
2025. Március 25. 09:58, kedd | Helyi
KERESSÜK A SZEMTANÚKAT ÉS A BALESET OKOZÓJÁT
Az ismeretlen járművezető áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol érintőlegesen ütközött egy másik járművel.