Hírek
2013. Október 02. 08:05, szerda |
Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem
Itt a fűtési szezon – még nem volt szénmonoxid mérgezés – de ne is legyen!
Újra ősz van, elmúlt a meleg és a szeptember hidegebb idővel érkezett, mint vártuk. Ennek következtében, aki teheti, bekapcsolja a fűtést, begyújtja a kályhát, ami veszélyekkel járhat.
„A megyében eddig még nem érkezett szénmonoxid mérgezéssel, gáz és kályha vagy kandalló problémákkal kapcsolatos bejelentés, mindössze két kéményproblémával kapcsolatban kapott jelzést a műveletirányítási ügyelet” – tájékoztatott Stolczenberger Klára, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
„Ahhoz azonban, hogy így is maradjon, az kell, hogy a lakosság öngondoskodás keretében odafigyeljen saját életterére és mások figyelmét is felhívják a mérgezések, robbanások elkerülésére” – tette hozzá a szakember.
Ezeket a baleseteket kis odafigyeléssel és tudatos felkészüléssel meg lehet előzni. Az újfajta ablakok olyan mértékben szigetelik a lakást, hogy a levegő sokkal lassabban cserélődik, így a szén-monoxid felgyülemlésének a lehetősége sokkal nagyobb. A csendes gyilkos mérgezését meg tudjuk előzni, ha rendszeresen ellenőriztetjük a fűtő berendezéseket, szén-monoxid érzékelőket helyezünk el, sokat számít azonban az is, ha rendszeresen szellőztetünk.
A szén-monoxid veszélyessége abban rejlik, hogy színtelen, szagtalan, szervezetre gyakorolt hatásai (rosszullét, szédülés, hányinger, fáradtság) könnyen összetéveszthetőek más betegségek tüneteivel. Ez a gáz a beltérben leggyakrabban előforduló toxikus gáz, amely meggátolja a véráramban az oxigén szállítását.
Minden berendezés beszerelését és telepítését bízzuk szakemberre, éljünk a szaktanácsadás lehetőségével egy-egy készülék, vagy rendszer megvásárlása előtt. Az időszakos és kötelező felülvizsgálatok, ellenőrzések elvégzését is bízzuk megfelelő szakképesítéssel rendelkező emberre. Tegyük lehetővé a kéményseprők rendszeres ellenőrzését, és a feltárt hiányosságok megszüntetéséről a lehető legrövidebb időn belül gondoskodjunk.
Baj esetén azonnal hívjuk a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
