Hírek
2012. Október 10. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Újabb két törvényt küldött vissza Áder János

Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök - derült ki a parlament honlapjára hétfő este felkerült dokumentumokból. Az egyik a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények, a másik a településfejlesztéssel kapcsolatos törvények módosítása.
Az egyik visszaküldött jogszabály a szeptember 24-én elfogadott, a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosítása. Ebben a parlament változtatott egyebek mellett az államháztartási törvényen, rögzítve abban, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok és az Országgyűlés Hivatala kivételével az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerveknek kötelező csatlakozniuk a központosított illetményszámfejtéshez.
Az államfő szerint azonban ez a rendelkezés ütközik a bírák, valamint az ügyészek jogállásáról szóló törvények szabályaiba, azok ugyanis kimondják, hogy a bírákról, illetve az ügyészekről vezetett személyi nyilvántartás más nyilvántartási, illetve adatrendszerrel nem kapcsolható össze.
Ennek az ellentmondásnak az orvoslása az Országgyűlés döntését igényli - rögzíti Áder János, hozzátéve, hogy miután az államháztartási törvény módosításának említett rendelkezése szorosan összefügg a vizsgált ágazati jogszabályokkal, szükségesnek tartja, hogy a Ház a törvény elfogadásával együtt az ágazati jogszabályokat is módosítsa, és azokra tekintettel döntsön.
Emellett a jogalkotási eljárás szabályai is sérültek a köztársasági elnök állásfoglalása szerint, amelyben azt írja: azért sérültek a jogalkotás alapvető normái, mert a törvényhez benyújtott, majd az Országgyűlés által elfogadott bizottsági módosító indítványt nem előzte meg hatásvizsgálat, az érintettekkel előzetesen nem egyeztették, a törvényben feljogosított szervek pedig - így az Állami Számvevőszék, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - nem kapták meg véleményezésre.
A másik visszaküldött jogszabály a szintén szeptember 24-én megszavazott, a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvények módosítása, amelynek egy pontját Áder János tartalmi szempontból kifogásolja. A jogszabályban a miniszter felhatalmazást kap arra, hogy a települési önkormányzat helyi parkolási rendjét megalapozó szakmai, eljárási szabályokat és az ezzel kapcsolatos bevétel felhasználásának szabályait rendelettel állapítsa meg. Utóbbira az elnök szerint a vonatkozó törvények nem adnak lehetőséget a miniszternek - derül ki a parlament honlapjára felkerült, Kövér László házelnöknek címzett dokumentumból.
A köztársasági elnök mindkét esetben arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényt észrevételeinek alapos megfontolása után fogadja el ismét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
2025. Július 11. 09:11, péntek | Belföld
Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte mérséklődött, nagy területen meg is szűnt, felfrissült a vegetáció - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Július 11. 09:07, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az Audi számunkra szívügy
Az Audi számunkra szívügy - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német óriásvállalat győri járműgyárának csütörtöki termelésindító ünnepségén.
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.