Hírek
2012. Szeptember 07. 10:39, péntek |
Helyi
Forrás: mti
KDNP: az elnökség dönt a választásokon történő indulásról
Esztergomban a KDNP megkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra, és mind a tíz körzetben önálló jelölteket indítana. Ebben a kérdésben azonban a párt országos elnöksége dönt majd.
Révfalvi Gergely közölte: Esztergomban nincs Fidesz-KDNP-szövetség és a képviselő-testület fideszes csoportja sem használhatja a Fidesz-KDNP-frakció megnevezést, mivel a képviselők között nincs kereszténydemokrata politikus, a jelenlegi fideszes képviselőket pedig a KDNP nem jelölte.
Az elnök hozzátette, hogy kereszténydemokraták esztergomi szervezete morálisan elítéli, és egyben elhatárolódik a független Tétényi Éva polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület által együttesen végzett „közösségromboló politikától”, és azt mindkét fél részéről a közhatalommal való visszaélésnek minősíti.
„A helyi KDNP nem vallási csoportosulás, hanem a helyi politikai akaratképzés része, amely közéleti tevékenységét nem a problémák mélyítésére, hanem azok megoldására összpontosítja, a keresztény értékek figyelembe vételével, javító szándékkal” – fogalmazott Révfalvi Gergely.
A KDNP választásokon történő indulása kérdésében a párt országos elnöksége dönt, a kérdés azonban jelenleg nem aktuális - közölte a párt országos szervezője pénteken az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy a KDNP esztergomi elnöke azt közölte: a városban önálló jelölteket indítanak a kereszténydemokraták 2014-ben.
Gaal Gergely közleménye szerint bár a helyzet Esztergomban valóban bonyolult, "az önkormányzati és az országgyűlési választásokon történő indulás kérdésében a KDNP országos elnöksége dönt".
"Mivel a következő választások csak 2014-ben lesznek, ezért ez a kérdés jelenleg nem aktuális" - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
