Hírek
2021. Április 23. 19:40, péntek | Helyi
Kedves Lajos, nyugodj békében!

A Haladó Esztergomért Egyesület a Facebookon tájékoztatta az esztergomiakat és mindenkit, aki ismerte és szerette Kőszeghy Lajost, az egyesület elnökét, hogy Lajos április 19-én, covid fertőzés következtében elhunyt.
A Haladó Esztergomért Egyesület elnöksége mély megrendüléssel tudatta a szomorú hírt, kiemelve, hogy Kőszeghy Lajos sokaknak fog hiányozni, mivel rengeteget tett a városért és kiemelkedően aktív tagja volt a helyi civil közösségnek, amit az őt ismerők soha nem fognak elfelejteni.
Kőszeghy Lajos idén augusztusban lett volna 70 éves. Kalocsán született, de aktív éveit Esztergomban töltötte. Figyelemmel kísérte városunk és az itt élők sorsát, ezért többed magával 2005-ben megalapították a Haladó Esztergomért Egyesületet, azzal a céllal, hogy jobbá tegyék az itt élők mindennapjait, kövessék a városi aktualitásokat, észrevételeikkel, javaslataikkal hozzájáruljanak a döntéshozók munkájához, tegyenek a közösségért.
A fenti célok szellemében számtalan eseményt rendeztek, gyűjtéseket szerveztek, fesztivált alapítottak, részt vettek a 11 pontos helyi népszavazás előkészítésében.
Lajos elnöklete alatt az egyesületi tagok és szimpatizánsok részvételével vittek gyermeknapi ajádékokat a „Mi házunk” közösségének, megálmodták és létrehozták Esztergom-Kertvárosban a Harcz Elek Paprika Fesztivált, amit később bővítettek és Szalézi Sport-és Paprikafesztivál lett a neve.
Fát ültettek a Föld napján a Jókai utcában, és Szentgyörgymezőn, Kertvárosban pedig virágosítottak. Aktívan részt vettek a 2013-as nagy árvízkor a védekezési munkálatokban.
Koncertet szerveztek a Bazilikában amerikai fiatalok és egy esztergomi kórus részvételével. 2012-ben háromnapos ünnepet rendeztek az államalapítás ünnepe alkalmából az Erzsébet parkban, amely az első nagyszabású civil kezdeményezésű rendezvény volt az egész város számára.
Sorolhatnánk még az évi rendes, szilveszteri összejöveteleket a Széchenyi téren, amelyre mindenkit szeretettel vártak, a nyári közös főzéseket, a bel és külföldi kirándulásokat.
Kőszeghy Lajos hiányozni fog.
Családján kívül sokan gyászolják.
Az egyesület elveszítette egyik motorját, a tagok egy szeretett barátot, Esztergom pedig a közösség egy értékes tagjától búcsúzik.
Fotók: Haladó Esztergomért Egyesület,Kőszeghy Lajos Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.