Hírek
2020. Augusztus 25. 11:28, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Két és félmilliós motort lopott
![Két és félmilliós motort lopott](/external/image_cache/d/8/d/d8da43be9c6bdc3a983e2675fd66ce3c.jpg)
A dorogi rendőrök néhány óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak.
A lakatot lefeszítve jutott be a gyanú szerint egy 50 éves helybéli férfi egy dorogi társasház alagsorában lévő pincébe, és onnan eltulajdonított egy 2,5 millió forintot érő segédmotort. B. G. néhány nappal később el is adta a lopott kétkerekűt. A sértett, amint észrevette a lopást, feljelentést tett a rendőrségen – közölte a rendőrség.
A dorogi nyomozók a helyi járőrökkel közösen augusztus 24-én elfogtak, majd lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A rendőrök a lopott robogót is megtalálták, amit visszaadtak a tulajdonosának - tette hozzá közleményében a hatóság.
Korábbi cikk:
Gumibottal verte meg élettársát, a kezét is eltörte
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:14, kedd | Helyi
Magyar Nagydíj
Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a hétvégén az M3-as autópályán
2024. Június 26. 13:41, szerda | Helyi
100 millió forint támogatás a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítványától közoktatási intézmények oktatási infrastruktúráján
2024. Június 25. 13:36, kedd | Helyi
ELTŰNT HOLTSÁG AMINA MIRIAM
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
2024. Június 21. 22:26, péntek | Helyi
Látványos tudományos műsorral készül a Richter a Múzeumok Éjszakájára
Június 22-én, szombaton a Múzeumok Éjszakáján a Duna Múzeumban lélegzetelállító tudományos show-t mutat be az esztergomi rendezvény támogatója, a Richter Gedeon Nyrt.