Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2014. Május 19. 08:00, hétfő | Helyi
Forrás: lvp/hidlap.hu

Két kerék, négy ország: Kínok Kínja és V4

Két kerék, négy ország: Kínok Kínja és V4

A szlovák Patrik Tybor nyert összetettben a V4 elnevezésű négy országot érintő kerékpárversenyen, melynek mezőnye szombaton ért célba Visegrádon. A megmérettetés részeként lezajlott a XII. Kínok Kínja mezőnyverseny is.

A V4 ötnapos kerékpárverseny Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot érintette, a versenyzőknek pedig május 13-ától kezdve összesen 658 kilométert kellett megtenniük. A visegrádi országok együttműködését képviselve zajlik már hagyományként a megmérettetés, amelynek ezúttal kiemelt aktualitását adta Magyarország soros V4 elnöksége. Ennek köszönhetően pedig Magyarországon, Visegrádon zárult a V4 Kerékpárverseny, ahol egyúttal Magyar Kerékpáros Nap és a Kínok Kínja mezőnyverseny is lezajlott. A rendezvény ráadásul a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség olimpiai kvalifikációs versenye is volt egyben, a négy tagország külügyminisztériumának védnöksége és Martonyi János külügyminiszter fővédnöksége mellett.

A Kerékpáros Nap kísérő rendezvényeiként játékos programok, kvíz és kreatív játékok, baleset megelőzési tanpálya, szűrőprogram és a Neuzer kerékpárgyártó és kerékpáros szövetség jóvoltából kerékpáros szimulátor is, valamint Radics Gigi koncert is várta az érdeklődőket.

Emellett Visegrádról rajtoltak el a Kínok Kínja mezőnyverseny amatőr kerékpárosai három távon – 24, 61 és 100 kilométeren –, köztük pedig az olimpiai bajnok és profi világbajnok ökölvívó Kovács „KoKo” István is.

A V4 104 fős mezőnye közben délután ért célba, ahol Martonyi János külügyminiszter gratulált a résztvevőknek, majd elmondta, hogy a visegrádi országok között létrejött együttműködés és V4 kerékpárverseny lényege, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a nemzetek.

Martonyi János külügyminiszter V4 kerékpáros verseny

„Politikai, gazdasági szempontok szerint is rendkívül fontos számunkra ez az összeköttetés és annak infrastrukturális fejlesztése is, amelyre a Visegrádi Alap pályázatai minden ország számára kiváló lehetőség. Idén Magyarország a soros elnök, de jövőre, Szlovákia elnöksége mellett is folytatni szeretnénk a V4 kerékpárverseny hagyományát” – fejtette ki a külügyminiszter.

A V4 zárónapján - amely Győrből vezetett Visegrádra - a lengyel Pawel Bernas nyert, a legjobb magyar versenyző pedig Kusztor Péter lett.

Összetettben azonban a szlovák Patrik Tybor zárt az élen, második helyen a cseh Josef Hosek a harmadikon klub- és honfitársa, Martin Hunal végzett.

V4 kerékpáros verseny összetett eredménye

Összetett V4 kerékpárverseny eredménye:
1. TYBOR Patrik / DUKLA TRENCIN TREK (uci)
2. HOSEK Josef / BAUKNECHT - AUTHOR (uci)
3. HUNAL Martin / BAUKNECHT - AUTHOR (uci)

V4 Kerékpárverseny magyar versenyszakasz eredménye:
1. BERNAS Pawel / BDC – MARCPOL
2. ZIELINSKI Kamil / MEXLER (uci)
3. CANECKY Marek / AMPLATZ - BMC (uci)

Legjobb magyar versenyző:
KUSZTOR Péter / AMPLATZ - BMC (uci)
Legjobb lengyel versenyző:
BERNAS Pawel / BDC – MARCPOL
Legjobb cseh versenyző:
POLNICKY Jiri / BAUKNECHT - AUTHOR (uci)
Legjobb szlovák versenyző:
CANECKY Marek / AMPLATZ - BMC (uci)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.