Hírek
2020. Július 31. 09:25, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Kezdődik a jubileumi Bábos Tábor a Várszínházban

Huszadik alkalommal szervezik meg a tábort, több nyilvános előadást is tartanak a jövő héten.
Vitéz László, Mazsola és Tádé, Mekk Mester, Süsü, a sárkány és Takács Bálint a Zsebtévéből, csak, hogy néhány nevet említsünk azon bábfigurák közül, akik az elmúlt ötven évben kicsik és nagyok kedvenceivé váltak.
Miattuk is kijelenthető, hogy a Kárpát-medence bizony bábmese nagyhatalom, melyet az Esztergomi Várszínház minden éves idényének fináléjában tartandó Esztergomi Bábos Tábor is jól példáz. Az idén 20. alkalmát ünneplő tábor egy héten át várja a gyerekeket, akik nagyváradi bábművészek segítségével vehetnek részt a kreatív foglalkozásokon.
Ennek során bábokat készítenek, népi játékokat játszanak, sportolnak és elmerülnek a drámajáték, illetve színjátszás rejtelmeiben is. A naponta 9-től 16 óráig tartó tábor ideje alatt több matiné alkalmával is lesz külön meseelőadás, ezekre rendkívül olcsón, 500 forintért lehet jegyet venni, a tábor résztvevőinek pedig ingyenes.
Augusztus 4-én, kedden 10 órától a Magyar Népmese Színház mutatja be a Mirkó királyfi című darabot, majd augusztus 5-én, szerdán ugyancsak 10 órától, immár a bábos tábor gyerekeinek szereplésével a Brémai muzsikusok című interaktív mesét élvezhetik a nézők. Augusztus 6-án, csütörtökön 10 órától a Magyar Népmese Színház a Többsincs királyfi című történetet mutatják be. Augusztus 7-én, pénteken szintén 10 órai kezdettel a Tücsöklakodalom című mesével teszi fel a koronát Szarka Gyula és a Tücsökzenekar a majd egyhetes gyerekprogramra.
A tábor augusztus 3-étől 7-éig tart. Információ: 06 33/520-260.
Honlap: esztergomivarszinhaz.hu Facebook: Esztergomi Várszínház. (Rossz idő esetén a helyszínről ugyanitt lesz információ.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .