Hírek
2017. Január 14. 17:46, szombat |
Helyi
Forrás: Közlemény
Kiállításon a Duna több, mint 300 hídja - köztük a miénk is

Stílszerűen a Mária Valéria-híd esztergomi hídfőjénél lévő régi vámházban nyílt meg Gyukics Péter fotóművész Hidak a Dunán című fotókiállítása január13-án.
Az alkotó a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig tartó teljes szakaszon fényképezett művészi igényű felvételeiből összeállított képanyagot hozta el Esztergomba. A témájában ritka kiállítás január végéig lesz megtekinthető.
A tárlatmegnyitón Szabó Eugen, Párkány polgármestere kihasználta az alkalmat, hogy a Mária Valéria-híd tövében mondhat köszöntőt a Hidak a Dunán című eseményen és annak Esztergom és Párkány valamint a régió életében betöltött kulcsszerepére hívta fel a figyelmet. Szakmai laudációjával Dobosi Tivadar, a Mária Valéria-híd újjáépítésében is résztvevő útépítő mérnök méltatta a kiállítást és alkotóját. Mint fogalmazott: Gyukics Péter fotóművész a hidak bemutatásával a Duna forrásától a tengerig tartó szakaszon rendkívül változatos földrajzi és civilizációs környezetét is érzékletesen mutatja be.
A megnyitó után a program második része a Szent Adalbert Központban folytatódott,, ahol a rendezvény házigazdájának számító Ister-Granum EGTC, a Magyar Közút Zrt. és a Laskai Osvát Antikvárium előadásokra hívta meg a közönséget. Itt köszöntötte a publikumot, a meghívott vendégeket és az alkotót Meszes Balázs, az esztergomi képviselő-testület tagja, aki többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Esztergom nagyon sokat köszönhet a Mária Valéria-hídnak, annak, hogy megújult, hogy újra kapcsolatot jelent Párkánnyal és a tágabb környezettel. Meszes Balázs annak az örömének is hangot adott, hogy az új nemzedékek már nem ismerik, nem értik a Csonka-híd fogalmát.
A Szent Adalbert Központ nagytermében Gyukics Péter Hidak a Dunán című előadásán az ezzel azonos című albumkönyvére utalva beszélt a több, mint háromszáz dunai hídról, melyek közül jópárat lefotózott. Előadásában nemcsak a hidak építésének különleges fordulatait, sajátosságait ecsetelte, de kitért a hidakhoz tartozó települések, régiók jelentőségére, híresebb sajátosságaira, turisztikai, történelmi és földrajzi vonatkozásaira.
Az esemény nem pusztán prózai volt, hiszen mind a kiállítóhelyként működő régi vámházban és a lelkiségi központban is muzsika színesítette az elhangzottakat. A régi vámházban a Belvárosi Óvoda kicsinyei, a Szent Adalbert Központban a Balassa Bálint Vegyeskar zenés műsora örvendeztette meg a publikumot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.