Hírek
2019. Április 09. 19:12, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - illusztráció: pixabay
Kiderült, hogy hol működtetett bordélyházat egy nemrég lebukott férfi a térségben

Élettársának és annak barátnőjének biztosított a prostitúcióhoz házat, sőt még szállította is őket.
Egy családi házban fogadták a nők a kuncsaftokat egy Esztergom környéki településen – írtuk nemrég az ügyészség információi alapján. A Tatabányai Törvényszék most – egyelőre még nem jogerős – ítéletet hozott az ügyben és kiderült az is, hogy hol működött a bordélyház.
Mint a törvényszék kifejtette: a vádlott és későbbi élettársa 2017-ben ismerkedtek meg egymással az interneten, ahol a nő prostitúciós tevékenységét hirdette. A nő és egy barátnője 2018 júniusától közös albérletben laktak. A vádlott és az interneten megismert nő 2018-ban élettársi kapcsolatot létesítettek, majd a nő ismerősével együtt hárman egy albérletbe költöztek. A vádlott tudta, hogy mind a két nő prostitúcióból él. 2018. augusztus elején a vádlott élettársának ötlete alapján a férfi lehetővé tette, hogy a két nő a sárisápi házában fogadja a vendégeit. A két nőt a vádlott szállította a sárisápi házhoz délelőttönként, este pedig haza is vitte őket. A vádlott tudta, hogy az élettársa és annak barátnője prostitúciós tevékenységet folytat a tulajdonában álló ingatlanban.
Az utcában lakó szomszédok jelzése alapján 2018. szeptember 13-án rendőrök jelentek meg a sárisápi háznál és igazoltatták a vádlott élettársának barátnőjét. Ezt követően a vádlott és az élettársa megszakították a kapcsolatukat, a két nő többet nem fogadott vendégeket a házban.
Az Esztergomi Járásbíróság április elsején tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében a férfivel szemben prostitúció elősegítésének bűntette miatt 250 napi tétel (2000 forint/nap) pénzbüntetést szabott ki. Amennyiben a férfi az így kiszabott összesen 500 ezer forintot nem fizeti meg, a bíróság fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatja át a büntetését.
A vádlott és az ügyész a végzés kézhezvételétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását kérheti, így a végzés még nem jogerős – tette hozzá a törvényszék.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.