Hírek
2013. Június 08. 18:06, szombat |
Helyi
Forrás: MTI / MTI Fotó: Kocsis Zoltán
Kitelepítés Pilismaróton – befejeződött az evakuálás

Befejeződött a kitelepítés Pilismarót üdülőövezetében - közölte a honlapján a rendőrség szombat kora délután.
Az ORFK közleménye szerint az életvitelszerűen még a településrészen tartózkodó 38 ember fegyelmezetten hajtotta végre a kitelepítést, amelyre korábban nem csak az érintettek, hanem a rendőrség is felkészült. Az állampolgárok a rendőrökkel együttműködve követték a hatóság rendelkezéseit, rendőri intézkedés nem történt.
Az ORFK ismertette: a rendőrség biztosította a kitelepítésben részt vett szállító járművek felvezetését és akadálytalan mozgását, regisztrálta a kitelepített és a befogadott lakosságot. A visszamaradó vagyon- és értéktárgyak megóvását a rendőrség fokozottan és folyamatosan ellenőrzi. A településen szombaton negyed kettőtől 15 rendőr teljesít folyamatos rendészeti szolgálatot.
A közlemény kitér arra is, hogy a pénteken kitelepített Győrújfalun és közvetlen térségében 223 rendőr garantálja a lakosság visszamaradt vagyon- és értéktárgyainak megóvását. A kitelepítés végrehajtása óta eltelt időszakban a térségből bűncselekmény elkövetéséről nem érkezett bejelentés. A rendőrség folyamatosan fenntartja a fokozott rendőri jelenlétet Győrújfalun.
A kitelepítés kezdetekor, szombat délben Pergel István, Pilismarót polgármestere az MTI-nek azt mondta: a vízállás 797 centiméter. Az üdülőterületen a telefonszolgáltatás 650 centiméternél, az áramellátás 670 centiméternél megszűnt.
Pilismaróton csak a honvédség búvárai mehetnek az átázott gát közelébe - közölte a Magyar Honvédség (MH) Facebook-oldalán szombat délután. A tájékoztatás szerint a Komárom-Esztergom megyei helyszínen folyamatosan dolgozik egy 12 fős csoport; 6 búvár és a segítőik. A katonák feladata, hogy megerősítsék a gátat.
Közölték azt is, a MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái motorral felszerelt rohamcsónakokkal a rendőrséggel közösen járőröznek a vízzel elöntött területen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .