Hírek
2017. Május 24. 05:00, szerda |
Helyi
Forrás: mti
Klassz a pART-on az esztergomi Duna-parton

Komolyzenei koncerteknek adnak otthont a Balaton és a Duna-parti települések, valamint Esztergom és Budapest július 15. és augusztus 6. között a Klassz a pARTon fesztivál keretében.
A Miniszterelnökség idén 50 millió forinttal támogatja a fesztivált - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón kedden.
Hozzátette: a támogatást indokolja, hogy az ingyenes programsorozat kiváló családi időtöltést kínál, mindenkinek lehetőséget biztosít a komolyzene hallgatására, ezáltal közcélt is megvalósít, a fiatal tehetségek pedig fellépési lehetőséget kapnak. A rendezvény a zenehallgatáson túl a muzsikáláshoz is kedvet adhat, valamint az idegenforgalmi centrumokban nyújt a nyári időszakban magas szintű kulturális szórakozást.
Emlékeztetett: a miniszterelnökség a fesztivált 2015-ben 27,5 millióval, tavaly 30 millió forinttal támogatta.
A nyáresti komolyzenei koncerteknek Balatonalmádi, Vörösberény, Balatonfüred, Csopak, Gyenesdiás, Gyulakeszi, Keszthely, Paloznak, Szigliget, Budapest, Esztergom ad otthont.
É. Szabó Márta, a rendezvény producere, a Cimbora Alapítvány elnöke kiemelte: idén Kodály Zoltán szellemében válogatták a műsort, emellett a fesztiválon a tavaly elhunyt Kocsis Zoltánra is emlékeznek.
Az eseményen fellép mások mellett az Óbudai Danubia Zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar, az Eckhardt és a Keller Kvartett, Érdi Tamás, Ránki Fülöp és Kocsis Krisztián zongoraművészek, Lajkó Félix hegedűművész, az Eckhardt Quartet, Szabadi Vilmos hegedűművész és Vigh Andrea hárfaművész. A koncerteket Medveczky Ádám, Hamar Zsolt, Farkas Róbert és Ajtony Csaba dirigálja.
A kamarazene mellett nagyzenekari koncertekkel, operaáriákkal, fúvósokkal és gyerekeknek szóló programokkal is várják a közönséget.
Az operakedvelőket Kertesi Ingrid és Gulyás Dénes tanítványai a Varázsfuvola áriáival várják, Hábetler András Faremido Operatársulata Don Giovanni hódításainak titkait keresi, Várhelyi Éva operaénekes és a Quartett Escualo Piazzola világába kalauzol, a Haydn Baryton Trio az Esterházy-hercegek udvarát idézi meg.
A fúvósokat az Ewald Rézfúvós Együttes, a Corridor Quartet, a Budapest Saxofon Quartet képviseli, a balatonfüredi zárókoncerten a Balatonsax mesterkurzus résztvevői lépnek színpadra.
A fesztiválon idén is fellépnek a MOL Tehetségtámogató Program nyertesei, Megyimórecz Ildikó, Molnár Anna, Nemes Réka, Radnóti Róza, Wendler Enikő és Kovács Gergely.
A gyerekeket Lukácsházi Győző és a Görög Sisters, a Cimbora Együttes és a Cimbora Alapítvány szórakoztatja Háry János játékterével.
A Cimbora Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg a fesztivált, amelynek házigazdája Érdi Tamás zongoraművész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.