Hírek
2018. Augusztus 03. 09:15, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - fotó: police.hu
Kocsit lopott egy hajléktalan Esztergomban, majd hónapokig abban lakott

Rakodás közben lopta el a kistehert egy esztergomi hajléktalan még tavaly nyáron. Az ügyészség vádat emelt ellene most, a bíróság pedig hamarosan dönt.
Nagyobb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség egy férfival szemben, egyben a vádiratban az új büntetőeljárási szabályokra figyelemmel azt is indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozzon büntetővégzést - közölte az ügyészség.
A hajléktalan vádlott gyakran tartózkodott Esztergom belvárosában.
A ruhákat áruló sértett Esztergomban tavaly június 30-án, délután, a teherkocsijával az egyik utcában parkolt, mivel az egyik üzletbe vitt árut. A teherkocsiban volt még a forgalmi engedély és a törzskönyv is. A sértett az indítókulcsot a nyitott járműben hagyta, majd az üzletbe hordta a ruhákat. Eközben megjelent a helyszínen a vádlott, aki kihasználta a sértett távollétét, beült a járműbe és azzal, valamint a ruhákkal együtt elhajtott, majd az egyik budakalászi áruház parkolójában parkolt le. A vádlott napközben gyalogosan közlekedett, míg az éjszakákat a teherkocsi rakterében töltötte.
Az elkövetőt a rendőrök március 14-én elfogták, majd a járművet a sértettnek visszaadták. A tulajdonos a ruhaneműket is visszakapta, de mivel azok hónapokig műanyag zsákokban voltak, penészesek és koszosak lettek, emiatt eladhatatlanok.
A bűncselekmény elkövetési értéke 574.700 forint.
A férfi által elkövetett lopás egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az új büntetőeljárásról szóló törvény szerint ez esetben is helye van büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásnak, mivel a vádlott szabadlábon van, a bűncselekmény elkövetését beismerte, az ügy megítélése egyszerű, és a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető. Az ügyészség ezt az eljárási formát indítványozta, így a bíróság az ügy érkezését követő egy hónapon belül hozza meg a döntését, gyorsítva ezzel is az eljárás befejezését.
Kapcsolódó cikk:
Kora reggeli csendélet a Pöttyös téren – FOTÓK
Újabb közterületekről tiltották ki az esztergomi hajléktalanokat
Újabb durva incidenseket okoznak a hajléktalanok a belvárosban!
Megpróbálta átverni az egyenruhásokat egy vérző hajléktalan Esztergomban
Már verekednek is a hajléktalanok a belvárosban - VIDEÓN az eset!!!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .