Városlista
2025. október 23, csütörtök - Gyöngyi

Hírek

2012. Május 29. 14:19, kedd | Sport
Forrás: STOP / MTI

Kovács Nikolett dobogóra állhatott Katarban

Kovács Nikolett dobogóra állhatott Katarban

Kovács Nikolett egy-egy harmadik és negyedik hellyel zárta a QMMF katari nemzetközi gyorsasági motoros bajnokság hétvégi, utolsó fordulóját.

A magyar motoros, aki a Stock600-as kategóriában állt rajthoz, az első futamban negyedikként ért célba, a két órával később rendezett második versenyen pedig harmadik lett.

"Őszintén szólva, egyáltalán nem élveztem az első futamot. Esélyem nem volt azokkal menni, akikkel valójában versenyben voltam, és nem valami szórakoztató 80-90 lóerővel erősebb motorokkal hadakozni. Annyira bosszús voltam, hogy azt sem vettem észre, amikor leintettek" - mondta az MTI-hez eljuttatott közleményben a magyar motoros arra utalva, hogy minden futamon együtt futottak az 1000 kcm-es és a 600-as motorok.

Kovács, aki a kategóriája egyetlen női versenyzője volt, a második futamban úgy lett harmadik, hogy - taktikájának megfelelően - maga elé engedte a határait feszegető indiai vetélytársát, aki azonban egy körrel később kiesett, s így utána a magyar pilótának pozíciója megőrzésére kellett koncentrálnia.

Az 1000-es bajnokságot az ausztrál Alex Cudlin nyerte meg, míg a 600-asoknál az indonéz Doni Tata Pradita végzett az élen. Mindketten az utolsó futamon szerezték meg a bajnoki címet, miután legnagyobb riválisaik pont nélkül zártak. Kovács a csapat számításai szerint 42 pontjával a kilencedik helyen zárta a sorozatot.

MTI / STOP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.

2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.

2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón

A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2025. Október 20. 08:02, hétfő | Sport

Premier League - Ismét kikapott a Liverpool