Városlista
2021. október 25, hétfő - Bianka

Hírek

2021. Július 21. 08:44, szerda | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Közel két millió forint kárt okozott a csaló

Közel két millió forint kárt okozott a csaló

A gyanú szerint a 36 éves férfi több mázsa mezőgazdasági terményt vett át jogosulatlanul a volt munkáltatója nevében. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségen egy berettyóújfalui mezőgazdasági cég képviseletében tettek feljelentést 2020. november közepén. A jegyzőkönyv szerint egy férfi volt munkáltatójára hivatkozva három hónap alatt összesen 11 alkalommal károsította meg őket – közölte a rendőrség.

A rendőrök a feljelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek és hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt. A gyanú szerint a 36 éves férfi korábban valóban a cég egyik partnerének dolgozott. Időközben viszont megszűnt a munkaviszonya, ő azonban kihasználta, hogy a volt munkaadója megbízásából többször is járt a telephelyen. Az ott dolgozók abban a tudatban voltak, hogy a partnerük megrendelésének tesznek eleget, így minden alkalommal felpakolták a teherautóra a férfi által kért mennyiségű terményt.

A berekböszörményi lakos 2020. november 17-én jelent meg újra a telephelyen és ismét több mázsa terményt akart elszállítani. Nagy meglepetésére azonban a nyomozók még a helyszínen kérdőre vonták, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Október 25. 16:01, hétfő | Kék hírek

Kifosztás miatt felelhet

Az esztergomi rendőrök őrizetbe vették azt a 33 éves férfit, aki egy bisztróban eltulajdonította a sértett pénztárcáját.

2021. Október 25. 13:04, hétfő | Kék hírek

Több mint nyolcszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

845 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

2021. Október 25. 09:03, hétfő | Kék hírek

Vádat emelhetnek a cserbenhagyó ellen

Megállás nélkül hajtott tovább az 56 éves férfi.

2021. Október 24. 15:19, vasárnap | Kék hírek

Gázpisztollyal lövöldöző férfit fogtak el Győrben

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a 25 éves férfit, aki Győr-Nádorváros egyik utcájában gáz- és riasztó pisztollyal több lövést adott le, személyi sérülés nem történt