Hírek
2014. November 04. 14:16, kedd |
Helyi
Forrás: Polgármesteri sajtóközlemény
Közvilágítás, Esztergom - sajtóközlemény
A pénteken kiadott sajtóközlemény nyomán eddig mintegy 150 lakossági bejelentés érkezett, köszönjük mindenkinek, aki vette a fáradtságot, hogy segítsen.
A 2014.10.27. napján megkapott átadás-átvételi dokumentációk a közvilágítással kapcsolatban is hiányosak voltak; a korábbi szolgáltatóval kötött perbeli egyezség kapcsán a szolgáltató kötelezettségeinek teljesítése nem látható, nem egyértelmű, a korábban leszerelt lámpatestek és/vagy izzók helymeghatározása nem nyomon követhető.
Nem áll a rendelkezésünkre olyan átfogó leírás, amely alapján tudni lehetne, hogy hány darab izzó hiányzik, pontosan honnan, illetve hogy az izzó hiánya, vagy más hiba miatt nem működik a szolgáltatás.
A választókörzetek képviselői a múlt hét folyamán végigjárták körzetüket, és ez, valamint a beérkezett lakossági bejelentések alapján elkészítünk egy utcaszintű összesítést.
Ez azonban csak az első – érthetetlen módon eddig meg nem tett – lépés, innentől kezdve a szakembereknek, a jelenlegi szolgáltatónak kell megoldania a helyzetet.
Az biztos, hogy több mint ezer lámpatest nem működik városszerte. Arra a kérdésre, hogy ennyi izzót legyártani és kihelyezni milyen rövid időn belül lehetséges, várjuk a szolgáltató válaszát. Egy biztos: a közvilágítás alapfeladat, amit a legrövidebb határidőn belül helyre kell állítani.
Megszűnt az átjáró ház
Nem csak a közvilágítás területén akadtak hiányosságok: az önkormányzat épületének szakszerű őrzése, illetve a hivatal kulcshasználati rendje is hagyott bőven kívánnivalót maga után. Utóbbi egészen egyszerűen nem létezett, nem lehetett tudni, kinek, melyik helyiséghez van kulcsa. Ezért szükséges volt a főbejáratok, valamint több hivatali helyiség zárjainak cseréjére. Hosszú ideje nem működött az önkormányzat riasztórendszere, a portaszolgálat pedig csak napközben őrizte az épületet.
Mivel a választásokat követő éjszaka ismeretlenek betörték a Széchenyi téri bejárati ajtót, azért arra az időszakra, amíg a teljes zárcsere, valamint a riasztórendszer újbóli üzembe helyezése megtörténik, 24 órás portaszolgálat biztosítja a városháza biztonságát.
Romanek Etelka polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
