Hírek
2023. Március 09. 09:49, csütörtök | Helyi
KUBÓ ÉVA KIÁLLÍTÁSA NYÍLT MEG A KAPCSOLATOK HÁZÁBAN
![KUBÓ ÉVA KIÁLLÍTÁSA NYÍLT MEG A KAPCSOLATOK HÁZÁBAN](/external/image_cache/b/a/0/ba040bf5ce0e282868df056240085bd2.jpg)
Kubó Éva képzőművész kiállítását nyitotta meg az Eurohíd Alapítvány 2023. március 4-én a Kapcsolatok Házában.
Kubó Éva a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolát textil szakosként végezte el, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, szintén textil szakon szerzett diplomát 1983-ban. Második diplomáját ugyanott kapta meg, de már tanár szakon, ami meghatározta további életútját is. Kezdetben tervezőként dolgozott textilgyárban, de a rendszerváltás ipari leépítése a tanári pálya felé sodorta, amit azóta sem bánt meg, hiszen pályafutása alatt sok ismerettel gazdagította diákjait és ő maga is új területeket ismert meg. Tanított nyomdaipari szakközépiskolában és a Modell Divatiskolában is, többféle tantárgyat. Ismereteit a textil- és nyomdaipar területén mélyítette el, amely jól látszik a kiállításon bemutatott alkotásokon is. A tipográfia, a betűk használata, a szitanyomás éppen annyira jellemző, mint a textilek felhasználása, különféle lenyomataik beépítése a művekbe.
Megítélés kérdése, hogy Kubó Éva munkáit festményeknek vagy iparművészeti tárgyaknak tekintjük. Nagyon hangsúlyos jellemzőjük a festészet, a színek harmonikus használata, ugyanakkor nem mehetünk el a technikai sokféleség mellett, amelyeket alkalmaz. Plasztikusan kialakított képein sokféle anyag és felhasználási mód figyelhető meg. Nagyon érdekes Leonardóhoz kapcsolható képe, amelyen kis textilháromszögeken Leonardo nyomatok láthatók, azokat felhajtva pedig egy festmény bontakozik ki, amelyet kézírásai kereteznek. A textilt megfigyelhetjük több munkán is, mint a térbeli kialakítás eszközét, de számos helyen textilmintázatok is láthatók a műveken. Nagyon szép részletekkel kidolgozott, precízen elkészített munkák ezek, melyek plasztikusságuk miatt, különféle megvilágításban teljesen más arcukat mutatják.
Ne gondoljuk azt, hogy ezek a képek nonfiguratív művek. Nagyon is felfedezhető bennük a táj, a növényzet, a víz, az ég és a nap fényei, a természet szeretete. Távolabbról szemlélve kirajzolódik a tájkép, halvány utalásokkal, visszafogott színekkel tárja elénk az alkotó, ránk bízva a szabad asszociációt. Gondolkodásra késztet, egyben megnyugtat a látvány. Ezért ajánlom figyelmükbe Kubó Éva képzőművész kiállítását, ha szeretnének elmélyülni, kilépni egy kicsit a mindennapok rohanásából.
A kiállítás megtekinthető: 2023. március 5-26., 11:00-16:00 (hétfői napok kivételével). A belépés ingyenes!
Mécses Éva Hilda művészettörténész
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:14, kedd | Helyi
Magyar Nagydíj
Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a hétvégén az M3-as autópályán
2024. Június 26. 13:41, szerda | Helyi
100 millió forint támogatás a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítványától közoktatási intézmények oktatási infrastruktúráján
2024. Június 25. 13:36, kedd | Helyi
ELTŰNT HOLTSÁG AMINA MIRIAM
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
2024. Június 21. 22:26, péntek | Helyi
Látványos tudományos műsorral készül a Richter a Múzeumok Éjszakájára
Június 22-én, szombaton a Múzeumok Éjszakáján a Duna Múzeumban lélegzetelállító tudományos show-t mutat be az esztergomi rendezvény támogatója, a Richter Gedeon Nyrt.