Hírek
2017. Augusztus 07. 05:02, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Látványos fotókon a páratlan esztergomi régészeti lelet
A Balassa Bálint Múzeum munkatársai tették közzé a páratlan leletről készített fotókat.
Javában zajlik a Szent István király idejében épült templom és környékének feltárása Esztergomban a vasútállomás mellett. A régészek a napokban három épen maradt, kőlappal fedett sírt találtak az Árpád-kori pénzverők temploma körül – cikkeztünk erről a minap.
Balassa Bálint Múzeum szakemberei pedig több látványos, friss fotót is közzétettek az ásatásról.
Mint kifejtették: a sír színültig van földdel, megkezdődött a bontása, folytatása hétfőn...
„Ami sajnos rossz jel, és a bolygatására utal, hogy apró kis csontocskák már a tetején is előfordulnak, illetve a koponyája sérült, bár az anatómiai helyén van... A képen látszik, hogy a nyugati oldalán meg volt nyitva a téglakeret. Megvan az első koporsódeszkánk is... eddig ezt sem találtuk még, a többi ha volt, elporladt a földben” – olvasható a múzeum közösségi oldalán.

Esztergom-Kovácsi, Szent István korától az ország egyetlen pénzverő és ötvös mestereinek a települése volt 250 éven keresztül, egészen 1255-ig, amikor a pénzverde Budára költözött. Nyugati toronypárján ikerablakos, háromhajós Árpád-kori templommal. Alatta Szent István dénáraival keltezett köznépi temetővel. Nincs több ilyen az országban, mert mint királyi privilégium, másutt nem lehetett pénzt verni, csak itt.





Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
